2014. augusztus 26., 18:58

Összegyűltek az aláírások a családvédelemmel kapcsolatos népszavazáshoz

POZSONY. Több mint 400 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie a család védelméről szóló népszavazás kiírása érdekében a Szövetség a Családért szervezetnek.

A Szövetség a Családért (Aliancia za rodinu, AZR) nevű szervezet áprilisban kezdte el gyűjteni az aláírásokat. „Teljesítettük a célunkat, és megtiszteltetésnek tartom, hogy Szlovákia történetében az első polgári kezdeményezésként sikerült összegyűjteni a referendum kihirdetéséhez szükséges számú aláírást. Jelenleg fejezzük be a kézjegyek ellenőrzését, s bízom benne, hogy a következő napokban átadhatjuk az elnöknek az aláírásokat“ – nyilatkozta Anton Chromík, a szövetség szóvivője.

A Szövetség a Családért különféle úton-módon gyűjtötte az aláírásokat: több ezer önkéntes közreműködésével az utcákon, a nyári fesztiválokon, emellett sokan postai úton küldték el az íveket.

Chromík azt is elmondta, hogy Szlovákia minden tájáról érkeztek adományok az AZR számlájára, ami lehetővé tette a gyűjtés megszervezésével kapcsolatos költségek térítését. „Ajándékozók százaitól több mint 20 ezer eurót kaptunk" – árulta el.

A szervezet a referendumban négy kérdést tenne fel a polgároknak. Arra szeretne választ kapni, hogy az emberek egyetértenek-e azzal, hogy csak egy férfi és egy nő kötelékét nevezhessék házasságnak, illetve hogy a homoszexuális vagy egyéb kapcsolatok ne legyenek egyenrangúak a házassággal. A szervezet azt is megkérdezné, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a homoszexuális pároknak ne legyen joguk gyermek örökbefogadására, illetve hogy a szülők dönthessenek-e gyermekeik nevelésének és oktatásának iskolai módszeréről érzékeny kulturális-etikai kérdésekben, mint például a szexuális viselkedés vagy az eutanázia.

Az aláírások gyűjtését és átadását a Szövetség a Családért úgy időzítette, hogy Andrej Kiska köztársasági elnök a helyhatósági választások időpontjára írhassa ki a népszavazást, minek köszönhetően jelentős költségeket lehetne megtakarítani.

Megosztás