2014. december 10., 12:31

Õry Péter: nagyon furcsa helyzetet okoz az új belügyi rendelet

POZSONY. Szélsőségesen cinikusnak és a Beneš-dekrétumok gondolatiságát idézőnek tartja a Magyar Közösség Pártja (MKP) a szlovák belügyminisztérium azon rendeletét, amely januártól a szlovák állampolgárságukat elveszítők egy részének lehetővé teszi annak visszaszerzését.
Az új rendelet szerint Szlovákia megválogathatja majd, hogy kinek adja vissza a korábban elvett állampolgárságát. A szlovák állampolgársági törvény alapján eddig már több mint 900-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük több tucatnyian a magyar állampolgárság megszerzését követően.

A rendelet értelmében azok, akik külföldi lakhellyel bírnak, de szlovák állampolgárok, és elveszítették az állampolgárságukat, kérelmezhetik annak felvételét. Az a több tucatnyi magyar viszont, aki a magyar állampolgárság felvétele miatt veszítette el a szlovákot, és továbbra is az ország területén tartózkodik, dolgozik, fizet adót, nem lesz jogosult a kérelmezésre – mutatott rá Õry Péter, az MKP alelnöke a Duna Televízió Közbeszéd című keddi műsorában. Az állampolgárság visszaadása egyedi és egyéni elbírálás alapján történne, ami „nagyon furcsa helyzetet okoz” – tette hozzá.

Õry Péter úgy vélte, a rendelet bizonyítja, hogy a hatályos törvény rendelkezései rosszak. Éppen ezért a jogszabály megfogalmazásán kellene változtatni úgy, hogy ne szankcionálja a szlovákiai polgárokat – hangsúlyozta. Az MKP alelnöke szerint nem kimondottan kisebbségi szempontból kellene vizsgálni az ügyet, inkább annak kellene utánanézni, hogy kiktől vették el az állampolgárságot, azok milyen tevékenységet folytattak, hisz lehetnek köztük akár sportolók, kutatók is, aki külföldön dolgoztak, ott szereztek elismertséget, ezért vették fel az ottani állampolgárságot, ami miatt elveszítették a szlovákot. A magyar kérdés egyébként tudvalévő, hisz a törvény megalkotásakor a magyarországi állampolgársági törvényre reagáltak – emlékeztetett.

A rendelet létrehozása egy köztes megoldás lehet az egyébként rossz állampolgársági törvény majdani módosítása és annak életbe lépése, illetve a jelenlegi állapot kiküszöbölése között, amivel egy vákuumot próbál megoldani a szlovák kormány – állapította meg Õry Péter. Az elkövetkező időszakban ezért az MKP-nak azt kell elemeznie, hogy hol tud gyorsan és hatékonyan lépni az ügy oldása érdekében – húzta alá.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.