2017. április 11., 15:06

Orbán Viktor: jobban ki kell használni a Felvidéken kínálkozó lehetőségeket

BUDAPEST. A Magyar Közösség Pártjának vezetői ma Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével tárgyaltak Budapesten. Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor kiemelte: a találkozóval szerettek volna nyomatékot adni annak, hogy a Fidesz politikai munkájának súlypontja változatlan és felvidéki magyar partnerszervezetének a Magyar Közösség Pártját tekinti. A miniszterelnök úgy fogalmazott, "vegyes párt: feloldódás, magyar párt: megmaradás", ezért támogatják az MKP-t.
201704111420380.0000000000000000000001a_mkp_fidesz_1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Az elmúlt években kivételesen jó kapcsolatot építettünk ki a szlovák kormánnyal, ennek kezdenek beérni a gyümölcsei, de sokkal több a lehetőség a Felvidéken, mint amennyit eddig kihasználtunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök a tanácskozás után. Menyhárt József az MKP elnöke hangsúlyozta: meg kell állítani a felvidéki magyarság fogyását, s ehhez gazdasági fellendülés kell.

Orbán Viktor kiemelte: azért, hogy a lehetőségeket sokkal intenzívebben használják ki, a Fidesz javasolja a magyar kormánynak, hogy hasonlóan a délvidéki és a kárpátaljai gazdagfejlesztési programhoz, "kössünk megállapodást a felvidéki magyarok közösségével (...), hogy a jó szlovák-magyar kapcsolatokat a gazdaságfejlesztés területén is ki tudjuk használni". A más régiókban összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva a siker komoly esélyével indulhatunk, és már az idén is lehetnek jelentős gazdaságfejlesztési források - közölte.

Elindulhat a néhány tízmilliárdos gazdaságfejlesztési program

A megbeszélésen megvizsgálták, milyen állapotban van a magyarok közössége a Felvidéken, áttekintették a demográfiai, képzési és közigazgatási mutatókat, a regionális fejlesztéseket, és megállapították, hogy a lehetőségek mögött messze elmarad a valóság.

A Fidesz vezetője szerint ezért van szükség a gazdaságfejlesztési programra. Kifejtette: elfogadták azt a megközelítést, hogy a magyarság hagyományos kistérségi tagozódása miatt kistérségekre lebontott programokra van szükség. Az összegző jelentések napokon belül a magyar kormány asztalára kerülnek, így néhány tízmilliárd forintos nagyságrendben elindulhat a program - mondta Orbán Viktor.

Az egyeztetésen szó volt határátkelők megnyitásáról, hidak, utak építéséről, ez ugyancsak segítheti a gazdasági kapcsolatok fejlődését.

A közoktatásban és a felsőoktatásban is jelentős magyar források szükségesek

Szintén téma volt a magyar nyelv és a magyar nyelvű oktatás helyzete is. Orbán Viktor hangsúlyozta: elismeréssel kell adózni a Felvidéken dolgozó, magyar nyelven tanító óvodapedagógusoknak és iskolai pedagógusoknak, akik a magyar nyelv megőrzésében óriási eredményeket értek el. „Jól látható, hogy pénzügyi problémák miatt nem tudunk olyan hatékonyan működni, mint ahogyan szeretnénk, ezért a Felvidéken zajló közoktatásba és felsőoktatásba is jelentős magyar források szükségesek ahhoz, hogy ott a magyar nyelv megmaradhasson, az ott élő magyar közösségek megfelelő színvonalú oktatásban részesülhessenek“ – mondta Orbán Viktor, majd kiemelte, hogy a magyar gazdaság ezeket az elköteleződéseket, akár oktatási, akár gazdaságfejlesztési programot képes finanszírozni.

Orbán Viktor kitért arra: fontos, hogy a Kárpát-medencében élő magyar közösségek politikai szervezeteivel és a magyar pártokkal meglegyen a megfelelő kapcsolatrendszer, és a kormány kapcsolatrendszere nem váltja ki a pártokét. A Fidesz-KDNP szlovákiai, felvidéki partnerszervezete az MKP, "ez így volt, így van és így is lesz" - jelentette ki.

Kérdésre a Fidesz elnöke elmondta: felemás érzései vannak, mert egyrészt az MKP szerint nem kapja meg a térség azt a figyelmet, amelyet megérdemelne, másrészt viszont az elmúlt években nagy erőket mozgatott meg a magyar és a szlovák kormány, hogy jó viszonyt alakítsanak ki, és olyan területeket találjanak, ahol az együttműködést semmi sem hátráltatja. Sok megállapodást kötött a két kormány, konkrét lépéseket tettek, amivel javították a még fennálló problémák megoldásának esélyét - fűzte hozzá.

Orbán Viktor megítélése szerint jó szlovák-magyar kapcsolatokra van szükség, és arra, hogy mielőbb megvalósuljanak a közös tervek. Megjegyezte: nagyra kell értékelni a szlovák kormány elkötelezettségét, hogy segítséget nyújt a migránsválság kezelésében a déli határon, katonákat és rendőröket is küld oda.

Gazdasági fellendülés kell a felvidéki magyarság fogyásának megállításához

Menyhárt József, az MKP elnöke hangsúlyozta: meg kell állítani a felvidéki magyarság fogyását, ehhez gazdasági fellendülés kell a térségben, különben a fiatalok nem maradnak ott. „Ki kell mondani, hogy a déli régiók leszakadása és elszegényesítése tudatos tevékenység,  és ha ezt nem állítjuk meg, akkor hiába beszélünk oktatáspolitikáról, iskolák megtartásáról, hiába beszélünk nyelvhasználatról, ha nincs gazdasági fellendülés, akkor a felvidéki magyarság fiataljai nem maradnak a térben, nem alapítanak családot és nem erősödik a magyarság“ – magyarázta Menyhárt József. Mint mondta, a gazdaságélénkítő csomag, amelynek megvalósítása még az idén megkezdődhet, a felvidéki kis- és közepes vállalkozásokat segíti.

Az MKp elnöke arról is beszélt, hogy minden kis létszámú iskola megtartását támogatni kell, mert mert „az oktatás a közösségi létet erősíti.“ A nyelvhasználat is nagyon fontos, és hosszú távú céljuk, hogy a magyar nyelv regionális nyelv legyen - mutatott rá.

Pénzhiány miatt magyar iskola nem zárhat be

Az MKP elnöke kérdésre közölte: minden iskolát meg kell tartani, ez nem lehet gazdasági kérdés, ezeket az intézményeket azonban az adóbevételekből kellene fenntartani, nem várható el, hogy teljes egészében Magyarország tartsa el ezeket az iskolákat.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "Magyarországon nemzeti kormány van, ez azt jelenti, hogy pénzhiány miatt a Kárpát-medencében magyar nyelvű iskola nem zárhat be".

A megyei választásokon két megyeelnök-jelölttel indulna a párt 

Menyhárt József a közelgő megyei választásokat illetően közölte: Szlovákiában megyei szinten fontos kérdések dőlnek, ezért nemcsak az MKP-nak, hanem a magyar közösségnek is elemi szükséglete az, hogy ott legyen a megyei önkormányzatokban. „Úgy érezzük, hogy Nagyszombat és Nyitra megyében vagyunk olyan pozícióban és erőben, hogy nem csupán megyei képviselőjelölteket, hanem megyefőnök-jelöltet is állíthatunk, mozgósítani fogunk mindenkit, programokat véghez vinni és a megyei eredményességet bizonyítani fogjuk a 2017-es évben” – nyilatkozta az MKP elnöke.

A vegyes párt: feloldódás, a magyar párt: megmaradás

Orbán Viktor e téren is támogatásáról biztosította az MKP-t. Azt mondta, hogy az MKP "a mi partnerünk", mert "vegyes párt: feloldódás, magyar párt: megmaradás", ezért támogatják az MKP-t.

201704111420380.0000000000000000000001a_mkp_fidesz_1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás