2016. november 3., 08:35

Nyomozók vizsgálják a pozsonyi körgyűrűhöz kapcsolódó földvásárlási ügyeket

POZSONY. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a pozsonyi körgyűrű építéséhez kapcsolódó földügyeket kezdte vizsgálni. Az állam körülbelül 400 millió eurót különített el a földek felvásárlására.
201611021918080.00000000001a_obchvat.jpg

„Az országos rendőr-főkapitányság Nemzeti Bűnüldözési Ügynöksége operatív-nyomozó tevékenysége során a pozsonyi körgyűrű építésével kapcsolatban a telkek felvásárlása kapcsán információkhoz jutott. Jelenleg az ügyet operatív síkon vizsgálják, ezért nem adhatnak közelebbi információkat” – mondta Martin Wäldl rendőrségi szóvivő a Denník N napilapnak, amely a vizsgálatra figyelmeztetett.

A jövendőbeli pozsonyi körgyűrű alatt elterülő telkekhez olyan emberek is hozzájutottak, akiknek neve a nyitrai ipari parknál lévő földterületek felvásárlási botrányával kapcsolódik össze. A fővárost elkerülő körgyűrű alatt található föld egyik tulajdonosa például Marek Noga vállalkozó.

Boris Tonkoviècsal és ¼uboš Klèo jogásszal együtt körülbelül egymillió négyzetméter nagyságú földterületet birtokolnak Pozsonypüspökin, Csöllén, Pozsonyszöllősön, Misérden, Szentgyörgyön. Klèo a múltban Monika Flašíková-Beòová tanácsadója volt. Rajtuk kívül telekhez jutott a Most-Híd elnöke, a parlament alelnöke, Bugár Béla is. Õ még 2006-ban szántóföldet vett Pozsony közelében 25.000 euróért. Ezt követően 2014-ben Bugár eladta a földterületet az államnak, 12,6 euróért egy négyzetmétert, vagyis körülbelül 528.000 euróért. Az ügyletet korábban maga Bugár Béla is megerősítette a Denník N napilapnak, akkor 42.000 négyzetméterről volt szó.

A pozsonyi építkezési telkek ára 100 euró fölött mozog négyzetméterenként, míg egy négyzetméternyi szántóföld egy euróba sem kerül, figyelmeztetett a Denník N.

A pozsonyi körgyűrűt az állam PPP-projekt keretén belül építi. A spanyol Cintra építkezési vállalt vezette konzorcium építi fel. Az új utak 30 évig a kivitelező konzorcium tulajdonában maradnak. Ebben az időszakban az állam évi 56,72 millió eurót fizet a konzorciumnak, a harminc év lejártával a tulajdonjog az államra száll át.

Megosztás