2013. május 30., 17:56

Nyílt levélben válaszolt Mészáros Alajos Lajèáknak

BRÜSSZEL. Nyílt levélben válaszolt Mészáros Alajos, a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője Miroslav Lajèák szlovák külügyminiszternek a szlovák parlamentben szerda délelőtt elhangzott kijelentéseire.

Szlovákiában megoszlanak a vélemények az Európai Parlament Petíciós Bizottságának hétfői üléséről. Jaroslav Paška európai parlamenti képviselő kis szlovák győzelemnek titulálta azt, mivel sikerült elérni, hogy zárt ajtók mögött tárgyalják meg a felvidéki magyar állampolgárok jogfosztásával, illetve a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségével kapcsolatos beadványokat.

Miroslav Lajèák külügyminiszter azonban a parlament szerda délelőtti ülésén nehezményezte, hogy „nemcsak Magyarország, hanem Szlovákia területéről is megválasztott magyar európai parlamenti képviselők megpróbálták élőben meglincselni Szlovákiát”. A külügyminiszter sajnálatát és elégedetlenségét fejezte ki Bauer Edit és Mészáros Alajos, az MKP EP-képviselőinek tevékenysége miatt.

„Bauer Edit és bármi is a keresztneve Meszáros, amikor nagykövetként a Szlovák Köztársaságot képviselte, nem zavarta, hogy Alojznak hívják, de most ragaszkodik az Alájoshoz, és köpköd ugyanarra a Szlovák Köztársaságra, amelyet évekkel ezelőtt meggyőződéssel képviselt külföldön” - mondta Lajèák.

Mészáros Alajos nyílt levélben reagált az elhangzottakra. Mély sajnálatát fejezte ki a miniszter példátlan és hisztérikus kijelentéseivel kapcsolatban. Elmondta, hogy csehszlovák és később szlovák állampolgárként, egyetemi tanárként, nagykövetként és az Európai Parlament képviselőjeként mindig tiszteletben tartotta Szlovákia érdekeit, s munkájával sikeresen öregbítette az ország jó hírnevét külföldön. Azonban amilyen határozottan elítéli a történelem során Európában végbement népirtást, a holokausztot, az erőszakos kitelepítéseket, deportációkat, ugyanolyan határozottsággal el kell ítélje a „kollektív bűnösség” elvét is.

„A beneši dekrétumok tizenhárom bekezdése vitathatatlanul ez utóbbi elven nyugszik, tehát merőben ellentmond az európai jogrendnek. Márpedig mindenkinek, aki jogállamot képvisel, el kell ítélnie ezt az elvet, s ezt elvárom Öntől is”- írja portálunkhoz eljuttatott levelében Mészáros Alajos.

„Nyilatkozata, miszerint „köpködök Szlovákiára” egyrészt minden valóságalapot nélkülöz, másrészt sértő is számomra, s kérem, tudatosítsa, hogy szavai meggondolatlanok, cinikusak és diplomatához méltatlanok” – hangsúlyozta az EP-képviselő. Egyúttal megkérte a külügyminisztert, hogy a jövőben nemzetiségre való tekintet nélkül korrektebben, visszafogottabban és kompetensebben nyilatkozzon Európa intézményeinek szlovákiai képviselőiről.

„Amikor nagykövet voltam, gyakorolhatta a minisztérium a hatalmát felettem és csupán nemzetiségem miatt visszahívhatott egyik napról a másikra, de az Európai Parlament választott képviselőjeként mandátumommal szabadon és választóim elvárásainak megfelelve élek, ezért nem cselekedhetek mindig és minden területen a szlovák kormány tagjainak utasításai szerint. Kérem, ezt a jövőben tartsa tiszteletben” – zárja levelét az EP-képviselő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.