Nyárbúcsúztató Dunaszerdahelyen az MKP szervezésében

A városi sport- és szabadidőparkban felállított sátrak és standok alatt már kora reggeltől nagy készülődés jelezte, hogy sok-sok finomsággal és gazdag programmal búcsúztatják az idei nyarat. A többi szabadtéri rendezvényhez hasonlóan itt is az egyik fő sajátosság volt a bográcsételek elkészítésében való versengés, a zsűrizés és az elkészített ételek véleményezése.
Igazi családi nap volt ez a mostani, hiszen a gyerekek is sokféle programnak örülhettek, a szülők, a felnőttek pedig nyugodtan szórakozhattak, kóstolgathattak és egy-egy pohár sör mellett elbeszélgethettek. A rendezvényre Berényi József, az MKP országos elnöke is ellátogatott. A Magyar Közösség Pártjának sátra alatt jókora plakát hirdette: névmagyarosítást is lehet kezdeményezni. Horony Ákos volt EP-képviselőjelölt vállalta, hogy közbenjár azok érdekében, akik szeretnék magyarosítani vezeték- és keresztnevüket. Akik igazolni tudják majd, hogy sikerült a nevüket magyarra átírni, az Exit Travel Klub utazási iroda jóvoltából egy utazást nyerhetnek a sorsoláson.
A rendezvény a gulyásfőző versennyel kezdődött, amelybe 8 csapat kapcsolódott be. Köztük voltak az SK Talent csapata, a Felvidék Szépe csapata, a DAC szurkolók csapatai, a sikabonyi Hársfa vendéglő csapata, a Vöröskereszt és az MKP helyi szervezetének csapatai is. Részt vett a versengésben Cseh László, az Európa étterem mesterszakácsa, Berényi József, az MKP elnöke, Nagyszombat megye alelnöke, Szabó B. Csilla gasztroblogger és A. Szabó László alpolgármester. Az első díjat a kézilabdások vitték el Nagy Sándor főszakács vezetésével.
A gyerekek részére volt arcfestés és rajzverseny a városról, s a kihagyhatatlan ugrálóvár is nagy sikert aratott. A délután folyamán is változatos program várta a látogatókat. Először a Seishin Karate Klub tartott bemutatót Markovics János vezetésével, majd fellépett a magyar nóta és operett ismert párosa, Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László. Õket egy dunaszerdahelyi tehetség, Haizok Melinda követte, aki Győr után most szülővárosában is elkápráztatta a közönséget.
A Szlovák Vöröskereszt dunaszerdahelyi területi egysége is a rendezvényen serénykedett, vérnyomást mértek és hasznos tanácsokkal látták el a hozzájuk érkezőket. De Bognár Éva doktornőnek köszönhetően ingyenes vércukorszint-mérésre is sor került. A DAC-Zsolna bajnoki labdarúgó mérkőzés után Südi Iringó–Dudás Tibor és a Show Girls Extra Latin Show műsor következett, végül utcabál zárta a rendezvényt DJ Meszi közreműködésével.
Karaffa Attila, a rendezvény főszervezője sikeresnek ítélte a Nyárbúcsúztatót, hiszen sikerült egyrészt a nyár utolsó legkellemesebb napján jó hangulatban megszervezni a rendezvényt, másrészt a kilátogató közönség elégedetten nyugtázta a programokat és késő estig tudott mulatni, szórakozni. „Köszönet illet mindenkit, akik segítettek a szervezésben, a gulyásfőző csapatoknak, hogy beneveztek, a fellépőknek, hogy színvonalas műsorukkal emlékezetessé tették a rendezvényt. A Névmagyarosítási akció ötlete és a célzott ajándék lehetősége Takács Krisztiántól származik, aki példaértékű módon ügyel többek között a kétnyelvűségre is városunkban” – fogalmazott.
