2014. augusztus 30., 18:28

Nulla eurót érnek az államnak az ombudsman költségvetési prioritásai

POZSONY. A pénzügyminisztérium a 2015. évi költségvetés-tervezetében összesen 1,179 millió eurót irányzott elő az emberjogi biztos hivatalának.

A hivatal Jana Dubovcová emberjogi biztos költségvetési piroritásaira is igényelt pénzeszközöket, a tárca ennek nem tett eleget – tájékoztatott Ján Glovièko, az ombudsman kommunikációs tanácsadója.

A három költségvetési prioritás:

- a hivatal régiókban való megerősítése szakreferensekkel, hogy közelebb kerüljenek az emberekhez és a közigazgatás szerveihez;
- a lakosság felvilágosítása az alapvető emberi és szabadságjogokról, az ombudsmani hivatal tevékenységéről és hatásköréről;
- a hivatal rendkívül rossz állapotban lévő műszaki felszereltségének felújítása, az iroda megalapításától, 2002-től nem cserélt, többségében elöregedett programok aktualizálása.

A pénzügyi tárca azonban egyetlen prioritásra sem javasolt támogatást.

„A 2010-es költségvetésből kiindulva - amikor a hivatal 1,248 millió euróval gazdálkodott – kiderül, hogy sem a jelenlegi, sem a jövő évi költségvetés nem veszi figyelembe az áremelkedést és az alkalmazottak törvény által, a ledolgozott évek alapján megszabott bérezését” – magyarázta Glovièko.

A nevezett költségvetés-tervezet válasz arra, milyen prioritást élvez a jelenlegi kormánynál az emberi jogok betartása Szlovákiában, valamint az állami intézmények eljárásainak ellenőrzése az alapvető emberi és szabadságjogok betartása szempontjából – tette hozzá a tanácsadó.

Az ombudsmani hivatalnak az idei költségvetés-tervezetben 1,165 millió eurót hagytak jóvá. Ez 2004 óta a legalacsonyabb költségvetés, ami – Jana Dubovcová szerint - lényegében a hivatal felszámolására elegendő. Ráadásul 20 munkahely pénzügyi kerete is hiányzik. Az utóbbi öt évben a hivatal költségvetése 200 ezer euróval kevesebb, 1,3 millió euróról 1,1 millióra csökkent – tájékoztatott az emberjogi biztos kommunikációs tanácsadója.

„A májusi kötelezettségek figyelembe vétele miatt az idén további 56 ezer eurót kellett visszatéríteni az államkasszába“- jegyezte meg.

A független alkotmányos szervként létrehozott emberjogi hivatal közel tizenkét éves „történelme“ során anyagilag sosem volt teljesen kiépítve – nyilatkozta Dubovcová. „Ha még ilyen helyzetben is csökkentik a pénzeszközeit, akkor azt világos jelzésként értékelem, hogy Szlovákiának valószínűleg nem érdeke, hogy az emberjogi hivatal ténylegesen, és teljes gőzzel működjön“ – jelentette ki az emberjogi biztos.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.