2012. április 12., 10:09

Németh Zsolt Lajèákkal is tárgyal Pozsonyban

POZSONY. Pozsonyban már hetedik alkalommal rendezik meg a GLOBSEC nevet viselő globális külpolitikai és biztonságpolitikai fórumot. A régió legfontosabb nemzetközi külpolitikai találkozójának tekintett előadás- és tárgyalássorozat központi témája ezúttal a gazdaság lesz.

A 2005 óta minden évben megrendezésre kerülő konferencia a legnagyobb rendszeres külpolitikai találkozó Közép-Európában és egyben az utolsó fontos - a májusban Chicagóban sorra kerülő - NATO-konferencia előtti európai rendezvény. A Szlovák Atlanti Bizottság (SAC) által szervezett találkozóra több mint 600 vendéget várnak, köztük több tucat minisztert, kormányfőt és államfőt.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is felszólal a konferencián, s ez alkalomból kétoldalú tárgyalásokat folytat Miroslav Lajèák szlovák külügyminiszterrel, Jíri Schneider cseh első külügyminiszter-helyettessel, valamint Giorgi Baramidze grúz miniszterelnök-helyettessel.

A fórum - annak történetében először - a közös európai fizetőeszköz problémáinak lehetséges megoldásait valamint más gazdasági témákat állított a középpontjába. A találkozón természetesen más súlyponti kérdésekről is szó lesz. Ezek többek közt a Közép-Európán belül a biztonságpolitika terén megvalósítható együttműködés, a Balkán integrációja, az EU keleti partnersége, valamint a világban az úgynevezett arab tavaszt követően beállt változások és a közép-keleti térség aktuális problémaköreiből kerülnek ki.

A fórumot a Szlovák Atlanti Bizottság elnöke, Rastislav Kácer nyitja meg, majd Robert Fico szlovák kormányfő mond beszédet. A nemzetközi fórum második napján egy háromoldalú, államfői szintű találkozóra is sor kerül. Ennek résztvevői Ivo Josipovic horvát, Danilo Türk szlovén és Ivan Gasparovic szlovák államfő lesznek.

A találkozó az idén is Szlovákia és Csehország külügyminisztereinek, valamint Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Parlament volt elnökének a védnökségével kerül megrendezésre.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.