Nem tárgyal holnap az ellenzék a parlamenti bizottságok elnökeiről
Pavol Abrhan, a kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) parlamenti klubjának alelnöke a TASR hírügynökségnek elmondta, az ellenzéknek a jövő héten kellene tárgyalnia ezekről a kérdésekről. „Nincs ok a sietségre. Az ellenzéki pártoknak április 4-ig, az új parlament alakuló üléséig van idejük a megegyezésre” – jelentette ki Matej Kováè, a KDH szóvivője.
Az egyes posztok elosztásáról tegnapi ülésükön is tárgyaltak az ellenzéki pártok vezetői. A csaknem három órás ülésen azonban csupán a parlament alelnöki posztjait illetően jutottak egyezségre. Mint ismeretes, valamennyien támogatják Ján Fige¾t és Erika Juríniová jelölését.
A parlamenti bizottságok elnökeinek kérdése nyitott maradt. Leginkább a gazdasági és a Szlovák Információs Szolgálatot (SIS) felügyelő bizottságok irányítása körül vannak bonyodalmak. Az előbbit a Kereszténydemokrata Mozgalom, valamint a Szabadság és Szolidaritás (SaS), az utóbbit a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) szeretné megszerezni. Az ellenzéki pártok elnökei kijelentették, érdekükben áll a megegyezés.
Jozef Viskupiè az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) klubjának vezetője kijelentette, ideje lenne megoldani a személyi kérdéseket „hogy végre az érdemi munkára összpontosíthassunk”.