2013. június 4., 19:11

Nem lehetnek kétnyelvű vasúti táblák Dél-Szlovákiában

POZSONY. Elutasította a szlovák parlament a Most-Híd vasúti kétnyelvűséggel kapcsolatos összevont törvénymódosító javaslatát.

Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) 72 képviselője tartózkodott a szavazástól, 4-en a beterjesztés ellen szavaztak s csak 51-en támogatták a Most-Híd törvénymódosító javaslatát, így a tervezet törvényszerűen elbukott már az első olvasatban.

Az áprilisban előterjesztett dokumentum a vasútállomások nevének két nyelven való feltüntetését többszörös jóváhagyási folyamathoz kötötte volna oly módon, hogy a kétnyelvűsítést először az adott település önkormányzatának kellett volna kérvényeznie. A tervezet alapján ezt a kérvényt a Vasúti Közlekedésszabályozási Hivatal és a kormányhivatal is jóváhagyná, a település saját költségén helyezhetne ki magyar feliratú táblákat. A Most-Híd szerint sem az államkasszát, sem a Szlovák Államvasutakat (ŽSR) nem terhelnék többletkiadások a kétnyelvűsítés miatt.

Bugárék javaslata - elfogadása esetén - a Magyar Közösség Pártja (MKP) szerint káros precedenst és visszalépést jelentett volna a joggyakorlás terén. A Most-Híd módosítását a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a vasúti kétnyelvűség megteremtésére alkalmatlannak és a társadalomra veszélyesnek minősítette.

A Most-Híd országos elnöksége ma felszólította A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztost, hogy mondjon le tisztségéről. A párt elnöke és frakcióvezetője a döntést szerdai sajtóértekezletén indokolja meg.

frissítve

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.