2013. március 22., 10:09

Nem büntették meg Žitòanskát és Beblavýt

POZSONY. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt nem fenyítette meg Lucia Žitòanskát és Miroslav Beblavýt, a Szlovákiát alkotunk projekt kezdeményezőit.

Pavol Frešo pártelnök közölte, teljes mértékben támogatja Žitòanskát, aki továbbra is a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) frakcióvezetője marad. Hozzátette: a projekt Žitòanskát és Beblavý irányítása alatt folyik.

„Közös célunk, hogy alternatívát nyújtsunk az egypárti kormánnyal szemben. Az SDKÚ-DS tagjaiként pedig szeretnénk, ha a párt tagja lenne ennek az alternatívának. Tájékoztattam kollégáimat, hogy a Szlovákiát alkotunk projekten keresztül azokat szeretnénk megszólítani, akik nem bíznak a politikai pártokban. Hosszú megbeszélés volt, de végül megértették, mit akarok elérni” – mondta Lucia Žitòanská.

Pavol Frešo elmondta: a párton belül fontosnak tartják a párbeszédet, minden vélemény meghallgatását. "A választók azt szeretnék látni, hogy együtt tudunk működni és alternatívát tudunk kínálni" – magyarázta a pártelnök.

A projekttel kapcsolatban megjegyezte, fontos, hogy pártja megértse, miről is szól a Szlovákiát alkotunk kezdeményezés, s mit akarnak vele elérni. Az SDKÚ-DS elnöksége a tegnapi ülésen a megyei választásokról is tárgyalt. A pártelnök elmondta: a választók számára erős jelzés lenne, ha a jobbközép pártok az összes kerületben együttműködnének, nem pedig csak hétben. Ezzel a Nyitrai kerületben kialakult helyzetre utalt, ahol a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) az Irány-Szociáldemokráciával (Smer-SD) kíván koalícióra lépni. A z SDKÚ-DS azt javasolta partnereinek, minden kerületben közösen lépjenek fel, a párt jelenleg a válaszokat várja – mondta Frešo.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.