2013. március 19., 17:37

Nagyszombat megyében nem jutott egyezségre az MKP és a Most-Híd

DUNASZERDAHELY. A Magyar Koalíció Pártja és a Most-Híd Nagyszombat megyei képviselői hétfőn Dunaszerdahelyen tárgyaltak a megyei választásokon való együttműködés lehetőségeiről, de nem tudtak egyezségre jutni.

A Most-Híd portálunkhoz eljuttatott sajtóközleménye szerint a két párt megegyezett, hogy nem köt kerületi szintű koalíciót, s a  továbbiakban járási szinten keresi majd az együttműködés lehetséges formáit és lehetőségeit. Indoklásként a vegyespárt azt hozta fel, hogy az MKP csak két járásban tervez jelölteket állítani, míg a Most-Híd az összesben. A Hírek.sk-nak ezt megerősítette Berner Lajos, a Most-Híd Nagyszombat megyei elnöke is.

„Kerületi szintű együttműködést szerettünk volna elérni az MKP-val, de nem tudtunk megegyezésre jutni. A Most-Híd ugyanis eltérően az MKP-tól nem csak a Dunaszerdahelyi és Galántai járásban érintett a jelöltállításban, hanem a többi járásban is, emiatt Nagyszombat megyében nem lesz a két párt között koalíció. Az MKP inkább a két párt közti járási együttműködésre fókuszál, mi pedig kerületi szinten próbáljuk összehozni a koalíciót a Népi Platformmal, ám az MKP ilyen koalícióban nem nagyon akar részt venni" - nyilatkozta Berner Lajos.

Mikóczy Zoltán, az MKP Nagyszombat megyei elnöke szerint bár a találkozó barátságos légkörben zajlott, kezdettől fogva érezhető volt, hogy mindkét fél más-más hajóban evez, s emiatt nem tudnak majd konszenzusra jutni. "Úgy tűnt, hogy a Most-Híd a Népi Platformmal (¼P) való együttműködést szorgalmazza, s az MKP ebbe a szemléletbe nem fér bele" - fogalmazott.

Az MKP megyei elnöke szerint az esetleges megegyezést hátráltatta az is, hogy vegyespárt megyei képviselői a felülről érkező útmutatás szerint járnak el, míg az MKP figyelembe veszi az alsóbb szintű törekvéseket. "Nálunk sokkal jobban érvényesül a járási konferenciák akarata” –jegyezte meg.

Az MKP Mikóczy elmondása alapján azért a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásra fókuszál, mert ebben a két járásban van szavazóbázisa. Egyelőre kérdéses, hogy a pártok illetékesei meg tudnak-e valamilyen szintű együttműködésben egyezni járási szinten. Berner Lajos szerint erről korai beszélni. "Mivel én is a párt Dunaszerdahelyi járási elnökségi tagja vagyok, ilyen minőségemben azt szorgalmazom majd, hogy valamilyen együttműködés mindenképpen alakuljon ki a két párt között. Például a jelöltindításkor a 8 megyei képviselői helyet valamiképp osszuk meg egymás között vagy együtt kampányoljunk” - fejtette ki.

Az MKP megyei elnöke szerint eltérő viszonyok uralkodnak a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban, ez határozza meg a stratégiát is. "A Dunaszerdahelyi járás mind a 8 megyei képviselője az MKP soraiból került ki és én is tagja vagyok a járási vezetőségnek, tehát itt egyszerűbb a helyzet. A választópolgárok véleménye azonban mindkét járásban eltér egymástól: vannak, akik a két párt közti koalíció hívei, míg mások hallani sem akarnak erről" - fejtette ki. Mikóczy Zoltán hozzáfűzve: mindkét járásban jelen szeretne lenni a két párt esetleges együttműködéséről szóló tárgyalásain, amennyiben ilyenekre sor kerül.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.