2016. április 12., 10:11

MKP-s szakpolitikus segíti a Most-Híd miniszterét

POZSONY. Miklós László visszakerült a környezetvédelmi minisztériumba. A két kormányzati cikluson át, 1998 és 2006 között környezetvédelmi miniszteri posztot betöltő Miklós ezúttal tanácsadó lesz. Miklós László nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy az MKP legnagyobb politikai riválisának, a Most-Hídnak, pontosabban miniszterének a munkáját segíti majd.
201604121003200.001a_Miklos-Laszlo.jpg

Az MKP mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnöke a Most-Híd miniszterének, a környezetvédelmi tapasztalatokban nem bővelkedő Solymos Lászlónak lesz tehát a tanácsadója. Miklós László (MKP) szerint a döntésben nincs semmi kivetnivaló, mint mondta, örül a lehetőségnek. Erről Miklós László a Pátria Rádió reggeli műsorának nyilatkozott. Az MKP szakpolitikusa szerint "a környezetvédelemnek nincs pártállása. Ez egy olyan terület, amit szakmai szempontból kell megközelíteni, és nem pártpolitikai szempontból" - mondta az MKP alelnöke.

Arra a kérdésre, hogy "párttársai nem orroltak-e meg a döntésére", Miklós László azt mondta, az MKP elnöksége két hete az országos tanács ülésén lemondott, és ő erről nem konzultált senkivel. "Ezt a közeledés jeleként is fel lehet fogni" – fogalmazott az MKP két ízbeni környezetvédelmi minisztere.  Solymos László  is nyilatkozott a Pátria Rádiónak, s arra a kérdésre, hogy ki tette meg az első lépést a másik felé, ő azt mondta, Miklós László kereste őt. Miklós László ezt azzal egészítette ki, hogy ugyan ő kereste meg az új tárcavezetőt, de azzal kapcsolatban, hogy készül a kormányprogram, és ő fontosnak tartotta elmondani, hogy abba minek kellene bekerülnie, mert az utóbbi két kormánynál ez a szakterület, a környezetvédelem meglehetősen elhanyagolt volt.  S ezt követően ajánlotta fel számára Solymos László, hogy az együttműködést a jövőre is kiterjeszthetnék. Annak formájáról, tartalmáról Miklós részleteket nem tudott mondani, ezt állítólag még nem tisztázták. Azt azonban közölte, hogy az egyetemi  katedrát nem hagyja el.

A politikát figyelők számára nem okvetlen meglepetés Miklós László döntése, hiszen az MKP-n belül mindig a Most-Híddal való közeledést szorgalmazta, még akkor is, amikor a kapcsolatok teljesen holtponton voltak.  

Megosztás