Miért csaptak fel a lángok a losonci vendéglőben?
LOSONC. Rongálás bűncselekménye miatt folytat eljárást a rendőrség a szombaton leégett losonci vendéglő ügyében.
Losonc Vágapátfalva városrészébe kora reggel érkeztek ki a tűzoltók, miután az itteni vendéglő lángba borult. Mária Faltániová, a Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője szerint a szakértők még nem állapították meg a tűz keletkezésének pontos okát.
Az előzetes becslések alapján 70 ezer eurós kár érte az épület tulajdonosát, további 1600 eurós kárt szenvedett el a jukebox gazdája. A szórakozóhely működtetőjét és a helyiségben elhelyezett játékgépek tulajdonosának ért kárát egyelőre nem mérték fel. „Az eset vizsgálati stádiumban van” – tette hozzá a szóvivő.
A keletkezett kár nagyságától függően a vélt gyújtogató 3-8 év szabadságvesztésre számíthat.
Forrás
TASR