Mesés fizetések az RTVS csúcsvezetésében

A Pravda napilap rendelkezésére álló belső bérszabályozás szerint az alkalmazottak alapfizetésükön és a törvény által megszabott járadékokon kívül teljesítmény- és motivációs jutalmat is kaphatnak, az összeg nincs behatárolva. A csúcsvezetés emberei ennek köszönhetően olyan jövedelemhez juthattak, amiről az egyszerű alkalmazottak még csak nem is álmodhatnak. Összehasonlításképpen: a szerkesztők átlagosan havi bruttó 800 eurót keresnek, egyes csúcsvezetők 7-8000 eurót.
„Úgy érezzük, a csúcsvezetés becsapott bennünket” – ismerte el Milena Lukáèová, a rádió egyik szerkesztője, aki a szakszervezet egyik alapszervezetének vezetőjeként részt vett a kollektív bértárgyalásokon. Mint mondta, „sajnos, jóhiszeműen cselekedtünk, azt hittük az alkalmazottak érdekében tesszük. Abban bíztunk, hogy a jutalmakat igazságosan szétosztják közöttük. Szerettük volna a múlt hibáit elkerülni, de a vezetés végül visszaélt az új szabályozás gyenge pontjával”.
Csúcsvezetők mesés fizetésekkel
A dokumentum szerint a teljesítmény alapján megszabott jutalmat negyedévente az alapfizetéssel együtt fizetik ki az alkalmazott érdemei és teljesítménye alapján. A szövegben viszont található egy utalás, miszerint „a csúcsvezetés első szintű alkalmazottja megszabhatja a teljesítmény alapú jutalom rövidebb időszakokban, havonta történő kifizetését is”. A jutalmak nagyságával az anyag egyáltalán nem foglalkozik. Csupán annyi olvasható ki, hogy „ az ilyenfajta díjazás összegét a nevezett célra megszabott összeg nagysága adja”, összeghatár nincs.
Felső határral az RTVS szempontjából stratégiai és fejlesztési jelleggel bíró motivációs jutalmak sem rendelkeznek, melyek arra hivatottak, hogy „a munkatársakat az RTVS céljai és stratégiai projektjei megvalósítása érdekében motiválják”.
Az RTVS topmenedzserei a bérrendszer nevezett hiányosságainak köszönhetően kaphattak mesés fizetéseket, gyakran a megszabott legmagasabb alapfizetés háromszorosát, ráadásul havonta.
A menedzseri szerződéseket zárt ajtók mögött írták alá, ahová a szakszervezetnek nem volt belépés – hangsúlyozta Lukáèová. Nincs hozzáférésük az információkhoz, hogy valójában mennyi volt a teljesítmény- és motivációs jutalmak teljes összege, illetőleg, hogy ebből mennyit kaptak az egyszerű alkalmazottak. „A választások előtt robbant ki, hogy a vezetés mennyire tisztességtelenül , becstelenül járt el velünk szemben. A jövőre nézve tanulság számunkra, miszerint a bérezési szabályokkal jobban kell majd törődnünk” – vélekedett Lukáèová.
Hat alaptarifával rendelkező fizetési osztály
Az RTVS kilencoldalas bérszabályozási rendelete hat alaptarifával rendelkező fizetési osztályt határoz meg. A vezető munkatárs az alkalmazottat képzettsége és gyakorlata alapján a nevezett osztályokba sorolhatja be. A legalacsonyabb, tehát az első fizetési osztályban a fizetés 475-850 euró, a legmagasabb, tehát a hatos fizetési osztályban 1 480-3 080 euró között mozog.
„Számos televíziós szerkesztő még 20 év elteltével is csupán a harmadik osztályban van, akik alig keresnek havi bruttó 1 200 eurót. Néhány rádiós szerkesztő még 30 évnyi munka után is havonta bruttó 1 300 eurót kap” – árulta el a Pravda napilapnak az RTVS egyik magát megnevezni nem kívánó szerkesztője. A „kiválasztottak” örülhetnek a csúcsvezetés hatalmas jóindulatának, hisz bérük akár kétharmaddal is magasabb. „Miko lovainak is nevezzük őket. Rendkívüli feltételek között dolgozhatnak, népszerűség mindkét médiában és jóval nagyobb alkotási szabadság. Mi, a többiek csupán a dolgozó osztály vagyunk” – jegyezte meg.
Az RTVS bérfeltételeivel egy másik, magát megnevezni nem kívánó szerkesztő is elégedetlen. „Amikor az egyik legjobb technikusunk hosszú évek után 100 euró fizetésemelést kért, nem adták meg, inkább engedték elmenni. Januárban nevetséges, 25 eurós valorizációt kaptunk. A teljesítmény után járó elvétve kiutalt jutalmam 100, 150 euró körül mozgott, csupán egy alkalommal volt 300 euró. A vezetés pedig ezreket keres” – panaszkodott. Az RTVS egyik igazgatója - előnyös munkaszerződésének köszönhetően – havi 8 154 eurót kereshet, ami jóval több, mint amennyit a kormányfő vagy a házelnök az összes bérrel járó átalánnyal együtt kereshet. Például Andrej Kiska államfő közéleti tisztségéből kifolyólag átlagban havi 9 305 eurót keresett.
Az említett információkkal kapcsolatban napvilágra került, hogy a televízió hírszerkesztőségének vezetője, Lukáš Dido az elmúlt év novemberétől idén január 15-ig havi 7 594 eurós fizetést kapott annak ellenére, hogy nem is dolgozott az ellenzéki Grendel Gábor parlamenti képviselővel váltott sms üzenetek kiszivárgását követő botrány miatt. Az RTVS tagadja az információt.
