2017. október 27., 08:27

Megyei választások – Mozgóurnát is lehet kérni

POZSONY. A választóhelyiségen kívül is szavazhatunk a november 4-ei megyei választásokon. A mozgóurnát ugyanis házhoz is viszik, ha erre megkérik az illetékes választási bizottságot. Az urnát azokhoz viszik ki, akik komoly – főleg egészségi – okokból nem képtelenek elmenni a szavazóhelyiségbe.
201710261151040.valaszt01.jpg

„A választópolgárnak a mozgóurnát a választások előtti napon kell kérnie a községi hivatalban, illetve a választás napján helyi választási bizottságtól. A bizottság kiküldi két tagját az urnával az illetőhöz, de csak abban a térségben, amely az adott szavazókörhöz tartozik" – magyarázta a belügyi tárca.

A vonatkozó jogszabály megalkotása során azokra a választókra is gondolnak, akik nem tudják maguk kitölteni a szavazólapot egészségkárosodás vagy amiatt, mert nem tudnak írni vagy olvasni. Az ilyen választópolgárnak jogában áll a választófülkébe magával vinni egy további polgárt, de nem a körzeti választási bizottság tagját, hogy helyette, az ő utasításai szerint kitöltse és betegye a borítékba a szavazólapot. Erről azonban a szavazás előtt értesítenie kell a helyi választási bizottságot.

A megyei választásokra november 4-én kerül sor. Az idén ötödik alkalommal választhatjuk meg a megyei elnököket és képviselőket. Korábban 2001-ben, 2005-ben, 2009-ben és 2013-ban szavazhattunk. Most először lesz egyfordulós a szavazás, ami korábban mindig kétkörös volt. Megyeelnök az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot szerzi meg. Idén a megyefőnököt és a képviselőket is öt évre választjuk meg, korábban a mandátumuk csak négy évre szólt. Ez egy egyszeri intézkedés, amely következtében 2022-ben egyidejűleg tarthatják majd meg a megyei és a helyhatósági választásokat.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.