2013. július 23., 16:10

Megyei választások - Körvonalazódnak a szövetségek

RÉVKOMÁROM, SZEPSI. Révkomáromban ma tárgyalóasztalhoz ült több jobboldali párt képviselője azzal a céllal, hogy megvitassák választási együttműködés előfeltételeit. Hasonló céllal Kassa megyében is tárgyalások folynak.

A megyei választásokon való együttműködés lehetőségéről  tárgyaltak ma Révkomáromban a Most-Híd, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ-DS), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a Daniel Lipšic vezette Új Többség - Egyezség (Nová väèšina - Dohoda) képviselői. Mindannyian deklarálták együttműködési szándékukat,  s beszéltek a lehetséges választási programról, a mandátumok elosztásáról, valamint a választások utáni együttműködésről is. "A tárgyalások még nem zárultak le véglegesen, augusztus elején folytatódnak majd, amikor megszülethet a végleges döntés az együttműködés kapcsán" - tudatta portálunkkal a Most-Híd sajtóosztálya.

A Népi Platform harmadik pártja, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) más utat választott: a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) oldalán vesz részt a megyei választásokon a Nyitrai kerületben, ám a két párt megállapodása csak a képviselői mandátumok elosztására terjed ki. A Smer-SD Nyitra megyében Milan Belica mellett kampányol majd.  A most formálódó jobboldali koalíció pártjai egyelőre nem nevezték meg saját elnökjelöltjüket, de a téma kapcsán leggyakrabban Tomáš Galbavý, az SDKÚ-DS volt parlamenti képviselőjének nevét emlegetik.

A Most-Híd egyelőre Kassa megyében sem döntötte el végérvényesen, hogy kikkel szövetkezik a megyei választásokon. A vegyespárt Kassa-kerületi vezetősége tárgyalást folytatott a Magyar Közösség Pártjának megbízottaival, ám definitív megállapodásról nem szólnak a hírek.

A Magyar Közösség Pártja portálunkkal közölte: a kerületi tanács legutóbbi ülésén, július 16-án áttekintette a Népi Platform képviselőivel, a Most-Híd Kassa-kerületi vezetőségével és a Smer-SD kassai kerületi vezetőivel lebonyolított politikai megbeszélések eredményeit, s értékelték a koalíciós lehetőségeket. Végleges döntést nem hoztak a testület tagjai.

"Az esetleges koalíciós partner kiválasztásánál meghatározó tényező a pártok megyei programjainak összeférhetősége, a megbízhatóság, az erőviszonyok egyensúlyának megtartása és a sokéves jó együttműködés. Ezt szem előtt tartva dönt a KT a megyei elnökjelölt indításáról, illetve a koalíció megkötéséről. További tárgyalásokat fogunk folytatni a Smer-SD kerületi vezetőségével és megvizsgáljuk a választási, illetve a választások utáni együttműködés lehetőségét. Ennek alapja az eddigi hatékony és jó együttműködés a megyében. A Kerületi Tanács tagjai rendkívül fontosnak tartják a Most-Híd vegyes párttal való tárgyalásokat járási szinten is annak érdekében, hogy az itt élő magyarságot a létrejövő megyei önkormányzatban minél hatékonyabban tudjuk közösen képviselni. Ezért arra kérjük az MKP járási vezetőségeit, hogy folytassanak további tárgyalásokat a hatékony közös érdekképviselet érdekében" - tudatta portálunkkal Zachariaš István, az MKP kassai kerületi tanácsának elnöke.

A párt kerületi tanácsának tagjai egyetértettek abban, hogy időben és megfelelő módon ismertetni kell a választókkal a megyei kompetenciákat, és azok hatását a közösség életére. A testület szerint nem kevésbé fontos az MKP egységes vizuális megjelenítése, arculatának és megbízhatóságának megtartása.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.