2014. július 21., 18:11

Megválasztották a Bírói Tanács új alelnökét

POZSONY. Megválasztották a Bírói Tanács új alelnökét, a tisztséget Ján Vanko töltheti be. A tanácstagok hétfői rendkívüli ülésükön egyhangúlag választották meg a jelöltet.

Ján Vanko alelnökként fő feladatának tartja, hogy a lehető legrövidebb időn belül elfoglalhassa valaki a Bírói Tanács elnöki tisztségét. Elmondása szerint egyúttal hajlik arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság új elnöke megválasztásának helyszínét a Késmárk járáshoz tartozó Hanusfalváról (Spišské Hanušovce) Pozsonyba helyezzék át.

A választást még Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság és a Bírói Tanács volt elnöke írta ki szeptember 16-ra, helyszínéül pedig az említett szepességi települést választotta. Harabin megbízatási időszaka június 22-én lejárt. Mivel Andrej Kiska köztársasági elnök visszahívta tisztségéből a Bírói Tanács három tagját, beleértve Mária Bujòákovát alelnököt is, így a tanács vezetők, elnök és alelnök nélkül maradt.

A Bírói Tanács mai rendkívüli ülésének programján – az elnök hiányának okán – a tanácskozási rend módosítása is szerepelt, de Ján K¾uèka javaslatára az indítványozók azt visszavonták. K¾uèka azzal győzte meg őket, hogy a tárgyalási rend valószínűleg jelentősebb mértékű módosításra szorul majd a közeljövőben az alkotmánymódosítás miatt. A bíráknak a kérdéssel a következő ülésen ismét foglalkoznak majd.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.