Mégsem évültek el a meèiari amnesztiák?!

"Az illetékes kerületi rendőrkapitányság nyomozati aktáinak tanulmányozása után a Főügyészség a vizsgálótiszt rendeletét korainak ítélte meg, s a kerületi ügyészségnek kötelező érvényű utasítást adott ki ezen rendelet eltörlésére és a büntetőeljárás terén való további előrelépésre" – olvasható a Dostálnak címzett válaszlevélben.
Dostál az ügy kapcsán nyilatkozatában kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság az amnesztiákról hozott döntése során még június 29-én leszögezte,hogy Vladimír Meèiar az amnesztiák kiadásával visszaélt a hatáskörével. A rendőrség júliusban kezdte el Meèiar hajdani tettét vizsgálni azért, mert bűncselekmény elkövetését gyanította. Aztkövetően augusztus 10-én tették közzé azt az információt, hogy a rendőrség az amnesztiák kapcsán mégsem indít eljárást Meèiar ellen.
Ondrej Dostál augusztusban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a meèiari amnesztiák hivatali jogkörrel való visszaélésnek számítanak, akkor azokat nem szabad elhallgatni, mert az alkotmánytörvény szerint, amely lehetővé tette az amnesztiái eltörlését, nemcsak az amnesztiával kapcsolatos tettek kivizsgálásának összes törvényes akadálya hárult el, hanem az akadályoztatás idejét be sem számítják az elévülési időbe. Dostál augusztus közepén szólította meg Jaromír Èižnár főügyészt, akit arra kért, hogy vizsgálja át a rendőrség ezen döntését. Ezen folyamat eredménye az emített levél.
A sajtó augusztus 10-én arról tájékoztatott, hogy Vladimír Meèiar volt kormányfő ellen nem indítanak büntetőeljárást a hivatali jogkörével való visszaélés miatt. "Az ügyet elévülés miatt elhalasztották" – mondta el akkor a portálnak Lucia Mihalíková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság munkatársa.
Richard Sulík, ¼ubomír Galko és Jana Kiššová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői most közös állásfoglalásukban megnyugvással fogadták a hírt, hogy az ügy mégsem évült el.
A liberálisok arra számítanak, hogy a bűnüldöző szervek folytatják az ügy kivizsgálását és az alkotmánybírósági döntés alapján, amely ezeket az amnesztiákat törvényellenesnek tartja, Vladimír Meèiar tettét hivatali jogkörével történő visszaélésnek minősítik, hiszen azokkal a bűnözőket, ifj. Michal Kováè elrablóit védte. Remélik, hogy Meèiart az egykori bűntársaival együtt bíróság elé állítják állami terrorcselemény elkövetésért.
Dostál szerint ifj. Michal Kováè elrablása a meèiari időszak egyik legszégyenletesebb bűncselekménye volt, amiért a tetteseknek lakolniuk kell.
Ján Budaj, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) képviselője elmondta, hogy ez az eset a szlovák államiság beérésének a története, amit üdvözöl. "Az igazság leleplezése és a hatalommal való visszaélés megbüntetése majd az ország újbóli "megalakítását" jelenti..." - szögezte le.
Róbert Madej (Smer-SD), a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke nem akart véleményt mondani a bűnüldöző szervekről. "Tiszteletben tartom az ügyészség döntését" – jelentette ki. Jaroslav Paška, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első alelnöke pedig nem biztos abban, hogy az üggyel kapcsolatos egész eddigi hivatalos eljárás összhangban van-e a nemzetközi joggal.