Megjelentek az EMMI és az ELTE felsőoktatási pályázatai
Magyarországi miniszteri ösztöndíjas részképzős pályázat tavasszal
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2016/2017-es tanév tavaszi szemeszterében
A pályázati kiírás tartalmát az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) dolgozta ki, és a pályázatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: ELTE), a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája és a Diákhálózat lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.
Pályázhat minden olyan szlovák állampolgárságú, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alatt álló magyar nemzetiségű személy, aki a 2016/2017-es tanév tavaszi szemeszterében teljes szemeszteres részképzésben vagy részképzős tanulmányúton vesz részt valamely magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézményben.
Pályázati kategóriák és további pályázati feltételek:
1. Teljes szemeszteres részképzés
Azon személyek pályázhatnak, akik
- szülőföldi (szlovákiai) vagy csehországi felsőoktatási intézmény alap- vagy mester (master, magiszteri) képzésén, nappali munkarendű aktív (vagy az ösztöndíj céljából szüneteltetett/megszakított) hallgatói jogviszonnyal, és
- legalább 2 lezárt szemeszterrel rendelkeznek a részképzés megkezdésének időpontjában – e kitétel nem vonatkozik a mester képzési ciklusban résztvevőkre –, és
- a megpályázott képzési idő alatt egy magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézmény magyar állami ösztöndíjjal támogatott / államilag támogatott nappali munkarendű alap-, osztatlan vagy mesterképzéses szakján teljes szemeszteres részképzésben kívánnak tanulmányokat folytatni.
Az ösztöndíj időtartama a 2016/2017-es tanév teljes tavaszi teljes szemesztere (5 hónap). Az ösztöndíjat elnyert pályázó a 2016/2017-es tanév teljes tavaszi szemeszterének a fogadó magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztás szerinti kezdőnapján (erről az adott magyarországi felsőoktatási intézmény ad tájékoztatást) köteles megkezdeni a részképzését. A pályázónak a részképzése megkezdésének és befejezésének – az adott magyarországi felsőoktatási intézmény által meghatározott tanévbeosztásnak megfelelő – pontos időpontját meg kell adnia a pályázati adatlapon.
2. Részképzős tanulmányút
Azon személyek pályázhatnak, akik
- szülőföldi (szlovákiai) vagy csehországi felsőoktatási intézmény alap- vagy mester (master, magiszteri) képzésén, nappali munkarendű aktív (vagy az ösztöndíj céljából szüneteltetett/megszakított) hallgatói jogviszonnyal, és
- legalább 2 lezárt szemeszterrel rendelkeznek a részképzés megkezdésének időpontjában – e kitétel nem vonatkozik a mester képzési ciklusban részt vevőkre –, és
- a megpályázott képzési idő alatt szakdolgozat elkészítése vagy egyéb tudományos kutatómunka céljából egy magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézmény magyar állami ösztöndíjjal támogatott / államilag támogatott nappali munkarendű alap-, osztatlan vagy mesterképzéses szakján* egy szemeszternél rövidebb idejű tanulmányokban kívánnak részt venni.
Az ösztöndíj időtartama: 0,5 – 3 hónap. Az elnyert ösztöndíj 2017. február 27. és 2017. június 26. között használható fel.
A pályázatok beadásának módja és határideje:
A pályázatok beadásának és postai beérkezésének – (nem a postabélyegző dátumának) – határideje: 2017. január 18. 15.00 óra. A pályázatokat postai úton – ajánlott küldeményként – és személyesen az alábbi címen lehet beadni: Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, Kossuth tér 3., 945 01 Révkomárom (945 01 Komárno, Nám. Kossutha 3.). Tel.: +421-908-116-931; E-mail: [email protected]
Szülőföldi felsőoktatási tanulmányokat támogató ösztöndíj (régebbi nevén Soós Kálmán ösztöndíj)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet ösztöndíjra a szülőföldi felsőoktatási tanulmányok támogatása céljából a 2016/2017-es tanévben külhoni felsőoktatási mester vagy doktori képzésben részt vevő szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
Pályázhat minden olyan szlovák állampolgárságú, szlovákiai állandó lakcímmel rendelkező, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alatt álló személy, aki a 2016/2017-es tanévben
- szülőföldi (szlovákiai vagy csehországi) állami felsőoktatási intézményben mesterképzésben nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, vagy
- szülőföldi (szlovákiai vagy csehországi) állami felsőoktatási intézményben egységes, osztatlan (egyetemi szintű) képzésben nappali vagy levelező tagozaton a képzési idő utolsó vagy utolsó előtti tanévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik vagy
- szülőföldi (szlovákiai vagy csehországi) állami felsőoktatási intézményben doktori (PhD/DLA) képzésben nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, illetve a doktori téma elfogadásáról szóló igazolással alátámaszthatóan a doktori cím megszerzésére irányuló tevékenységet folytat.
A pályázásból kizáró általános feltételek:
- Nem pályázhatnak a Magyarországon hallgatói jogviszonnyal rendelkező személyek.
- Nem pályázhatnak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek.
- Nem pályázhatnak a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező személyek.
- Nem pályázhatnak a nem szlovákiai vagy csehországi állami felsőoktatási intézményekben mesteri, vagy egységes (osztatlan), vagy doktori képzésben résztvevő hallgatók.
- Nem részesülhetnek támogatásban azok, akik a 2016/2017-es tanév időtartamára az EMMI és az ELTE más közös pályázata alapján ösztöndíjban vagy tanulmányi támogatásban részesülnek, valamint más nemzetközi egyezményen alapuló, vagy magyar állami, illetve közalapítványi ösztöndíjban, támogatásban részesülő személyek.
- Nem pályázhatnak a tudományos fokozattal (PhD/DLA) már rendelkező személyek.
Pályázati kategóriák és további pályázati feltételek:
1. Mester (MA/MSc) képzés támogatása
Azon személyek pályázhatnak, akik szülőföldi vagy csehországi felsőoktatási intézmény nappali vagy levelező tagozatán mesterképzésben vagy egységes, osztatlan (egyetemi szintű) képzésben a képzés utolsó vagy utolsó előtti évében vesznek részt és aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. A tanulmányi támogatást mind a nappali, mind a levelező tagozatos mester képzés esetén a felsőoktatási intézmény által előírt képzési idő alatt lehetséges pályázni. Az egységes, osztatlan (egyetemi szintű) képzés nappali vagy levelező tagozatos hallgatói számára a képzési idejük utolsó vagy utolsó előtti évében lehetséges a tanulmányi támogatás megpályázása.
A támogatás a 2016/2017-es tanév 10 hónapjára szól. A támogatás havi összege személyenként 20.000,-Ft/hó, azaz havi húszezer forint (összesen 200.000,- Ft/tanév, azaz kétszázezer forint a tanév egészére).
2. Doktori (PhD/DLA) képzés támogatása
Azon személyek pályázhatnak, akik szülőföldi vagy csehországi tudományos fokozat (PhD) megszerzésére felkészítő, egyetemi szintű posztgraduális képzésben, illetve művészeti területen a tudományos fokozatnak megfelelő művészeti fokozat (DLA) megszerzésére felkészítő, egyetemi szintű posztgraduális képzésben nappali vagy levelező tagozatos hallgatóként vesznek részt, illetve akik a doktori téma elfogadásáról szóló igazolással alátámaszthatóan a doktori cím megszerzésére irányuló tevékenységet folytatnak. A tanulmányi támogatást mind a nappali, mind a levelező tagozatos doktori képzés esetén a doktori iskola által előírt képzési idő alatt lehetséges pályázni.
A pályázatok elbírálásánál a doktori képzésre jelentkezésnél figyelembe vett bejutási átlagot, vagy ennek hiányában a mesterképzésük (mester szintű képzésük) utolsó 2 lezárt félévének átlagát kell figyelembe venni.
A támogatás a 2016/2017-es tanév 10 hónapjára szól. A támogatás havi összege személyenként 40.000,- Ft/hó, azaz negyvenezer forint (összesen 400.000-Ft/tanév, azaz négyszázezer forint a tanév egészére).
A pályázat benyújtásának határideje és módja:
A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2017. január 20., 12.00 óra. Hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázatokat személyesen vagy – ajánlott küldeményként – postai úton lehet eljuttatni az alábbi címre: Združenie za spoloèné ciele - Szövetség a Közös Célokért, 945 01 Révkomárom, Kossuth tér 3. (945 01 Komárno, Nám. Kossutha 3.) P.O.Box 48.
Megjelent a fiatal oktatói ösztöndíj határon túliak számára
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
Pályázhat minden olyan, 2016. július 1. napján a 38. életévét (a szlovák állampolgárságú pályázók esetében a 40. életévét) be nem töltött
- szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a 2016/2017-es tanévben valamely szlovákiai állami felsőoktatási intézményben; vagy
- szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a 2016/2017-es tanévben valamely szerbiai állami felsőoktatási intézményben; vagy
- ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a 2016/2017-es tanévben valamely Ukrajna Kárpátalja Közigazgatási Területen („Zakarpatszka oblaszty”) működő, Ukrajnában III.-VI. szintű akkreditált státuszú felsőoktatási intézményben
főállású oktatóként (munkaviszonyban vagy megbízási szerződéssel) dolgozik* és
- órarend szerinti oktatói tevékenységet folytat magyar nyelven is, és/vagy
- órarenden kívüli rendszeres oktatói tevékenységet (konzultációt, tutoriális vagy szaknyelvi képzést) végez magyar nyelven olyan képzésben (szakon), ahol a tanévben órarend szerint nincs magyar nyelvű oktatás**; és
- nem esik a pályázásból kizáró feltételek hatálya alá.
* szlovák állampolgárságúak esetén: főállású oktatóként vagy kutatóként (munkaviszonyban) dolgozik
**szlovák állampolgárságúak esetén: órarenden kívüli rendszeres dokumentálható oktatói tevékenységet végez főállású oktatóként vagy kutatóként (konzultációt, tutoriális vagy szaknyelvi képzést) magyar nyelven olyan egyetemen és olyan képzésben (szakon), ahol a tanévben órarend szerint nincs magyar nyelvű oktatás
A pályázásból kizáró feltételek:
- Nem pályázhatnak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek.
- Nem pályázhatnak a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező személyek.
- Nem pályázhatnak azok a személyek, akik a pályázat benyújtásakor még nem vettek részt a doktori (PhD/ DLA vagy azzal egyenértékű) képzésben (azaz beiratkozott doktorandusz hallgatóként még meg sem kezdték a doktori képzést).
- Nem pályázhatnak azok a személyek, akik csak a magyarországi felsőoktatási intézmények határon túli kihelyezett képzésében folytatnak a fenti feltéteknek megfelelő oktatási tevékenységet.
- Nem pályázhatnak a Magyarországon államilag támogatott doktori képzésben résztvevő személyek.
- Nem részesülhetnek ösztöndíjban azok, akik a 2016/2017-es tanév időtartamára az EMMI és az ELTE más közös pályázata alapján ún. miniszteri ösztöndíjban vagy a szülőföldi mester (magiszteri, specialista) vagy doktori képzésükre tanulmányi támogatásban részesülnek, valamint más nemzetközi egyezményen alapuló, vagy más magyar állami ösztöndíjban, támogatásban részesülő személyek.
- Nem pályázhatnak az ösztöndíjra azok a román állampolgárságú fiatal oktatók, akik jelen pályázati kiírást megelőző időszakban években kétszer vagy annál többször részesültek az EMMI és a Balassi Intézet által kiírt pályázatokon a fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjban.
Az ösztöndíj a 2016/2017-es tanév 10 hónapjára szól. A támogatás havi összege személyenként 50.000,- Ft/hó, azaz ötvenezer forint (összesen 500.000-Ft/tanév, azaz ötszázezer forint a tanév egészére).
A pályázat benyújtásának határideje és módja:
A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2017. január 20., közép-európai idő /CET/ szerint 12.00 óra (Romániában és Ukrajnában helyi idő szerint 13.00 óra). A határidő minden esetben a beérkezés időpontját jelenti. A pályázat benyújtásával kapcsolatban hiánypótlásra nincs lehetőség. A határidő után beérkezett, ill. a formailag hibás és hiányosan benyújtott pályázatokat a lebonyolító, valamint a pályázatokat elbíráló Értékelő Bizottság nem veszi figyelembe, azok érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerülnek.
A pályázatokat személyesen vagy – ajánlott küldeményként – postai úton az alábbi címre kell eljuttatni: Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, 945 01 Révkomárom, Kossuth tér 3. (945 01 Komárno, Nám. Kossutha 3.) P.O.Box 48. Tel.: +421-908-116-931, E-mail: [email protected], web: www.szakc.sk