Matoviènak és Kotleba képviselőinek nyilvánosan bocsánatot kell kérniük
A bizottság Andrej Danko házelnök javaslatára vizsgálja a három honatya – Igor Matoviè (O¼aNO-NOVA), illetve Milan Mazurek és Stabislav Mizík (¼SNS) – ügyét. Néhány korábbi kijelentésüket ugyanis rasszista kijelentésnek tartja.
„Ha nem kérnek elnézést, a bizottság újra összeül, és 1000 euróig terjedő büntetést róhat ki a képviselőknek. Már a mai bizottsági ülésen elnézést kérhettek volna, de nem éltek ezzel a lehetőséggel” – közölte a bizottság ülése után annak elnöke, Richard Raši (Smer-SD).
Már most szinte biztos, hogy Kotleba embereinek szájából nem hangzik majd el az „elnézést“. Mint Raši hozzátette, a bizottsági ülésen világosan megmondták, nem fognak elnézést kérni.
„Kiállunk a kijelentéseink mellet, teljes mértékben helytállóak voltak” – jelentette ki Mizík, aki a parlament októberi ülésén az iszlámot „az ördög sátáni-pedofil művének“ nevezte.
Mazurek szerint az iszlám „kegyetlen, ellenszenves, embertelen politikai rendszer“. „Hagyják magukat meglepni!“ – így válaszolt ma Mazurek arra a kérdésre, tiszteletben tartják-e a bizottság döntését.
Matoviè nem hiszi, hogy igazságos lenne az eljárás
Matovièot azért vizsgálta a bizottság, mert néhány héttel ezelőtt a házszabály-módosításról szóló vita során a parlamentbeli helyzetet egy koncentrációs táborban a zsidók és az őrök között lejátszott focimeccshez hasonlította. Szerinte „az ellenzéki képviselőknek csak a levegővétel engedélyezett”.
„A tisztelt inkvizíciós bizottságnak megmondtam, hogy szavaimmal semmiképpen sem akartam könnyűnek bemutatni a zsidók helyzetét a koncentrációs táborokban, csak arra akartam rámutatni, hogy Andrej Danko olyan úton indult el, amely a koncentrációs táborokhoz vezetett“ – védekezett ma az ellenzéki képviselő. Rámutatott arra is, hogy a szóban forgó kijelentése előtt azt mondta, „bocsássák meg nekem ezt a hasonlatot, de másképp talán nem értik meg a helyzetet“.
Matoviè szerint nem igazságos az ellene folytatott fegyelmi eljárás. Ezért ma a terem ajtajára, amelyben a bizottság ülésezett, egy „Inkvizíciós bizottság” feliratot ragasztott. „Hogyan lehet igazságos az ellenem folytatott eljárás, ha rólam a többségében politikai ellenfeleimből álló bizottság dönt?” – kérdezte. Arról nem beszélt, hogy elnézést kér-e vagy sem.

