2016. december 1., 09:28

Matoviè tolvajnak és rasszistának nevezte Dankót

POZSONY. Igor Matoviè, az O¾aNO elnöke szerdán a parlamentben újból kijelentette, a jövőben nem veszi figyelembe az új házszabályt, az ülésterembe továbbra is magával visz majd a vizuális segédeszközöket, transzparenseket.

„A házszabály-módosítás elfogadásával valamennyi ellenzéki képviselő száját befogják. Az ellenzéki kollégák többsége azért nem használ segédeszközöket, mert a családjukat nem foszthatják meg 2000 eurótól csak azért, hogy a koalíciónak tükröt mutassanak. A képviselők 99 százaléka fejet hajt a zaklatás előtt, de én meg akarom ígérni, hogy használni fogom a vizuális segédeszközöket, s az ezért járó bírságokat is vállalom” – jelentette ki Matoviè a házszabály-módosítással kapcsolatos vitában. Az említett törvénymódosítást újbóli megvitatásra adta vissza Andrej Kiska államfő.

„Akár napi 50 bírságot is adhatnak, de csinálni fogom, s még keményebben. Mindegyikükkel kapcsolatban kitalálok valamit, amivel megkeseríthetem az életüket. Matoviè száját nem foghatják be. Az óriásplakátokból, segédeszközökből ezentúl háromszor annyi lesz, mint eddig. Engem bírságokkal nem félemlítenek meg" – jelentette ki az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) elnöke.

Matoviè felszólalásai során Andrej Danko házelnököt, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökét többször is bírálta. Tolvajnak, rasszistának és komplexusokban szenvedő, szánalomra méltó embernek nevezte őt. Matoviè szerint lopásba az apjával együtt egy nagyrőcei (Revúca) vállalat  privatizációja során keveredett. Rasszizmusba pedig az SNS óriásplakátjának védelmezése során már a párt tisztviselőjeként. „A komplexusokban szenvedő, szánalomra méltó embert mindenki fölé emelik csak azért, mert gyűlöli Matovièot” – mondta el az O¾aNO elnöke Danko azon igyekezete kapcsán, hogy változásokat akar eszközölni a házszabályban.

Matoviè egyúttal kijelentette: a Most-Híd párt képviselői helyett is szégyelli magát, mert ők viszont a választások előtt nem szégyellették ráírni óriásplakátjaikra, a karakter dönt. Az ellenzéki képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy 1996-ban, még Ivan Lexa idején Bugár Béla, a Most-Híd elnöke is használt vizuális segédeszközöket az ülésteremben. Matoviè úgy véli, az államfő érvei is bizonyítják, hogy a kormányzati hatalom a beterjesztett módosítással a parlamenti ellenzéket akarja elnyomni és zaklatni.

A képviselők szerdán folytatták a házszabályról szóló módosításnak a megvitatását. Az indítványt az Andrej Danko házelnök vezette, a kormánykoalícióhoz tartozó képviselői csoport készítette elő. A korábban már jóváhagyott, majd a köztársasági elnök által újbóli megvitatásra visszaadott módosítás egyebek mellett megszabja a képviselői felszólalások maximális hosszát, megtiltja a hanganyagok, képek vagy audiovizuális segédeszközök használatát, illetve azt, hogy a honatyák élelmet vigyenek be magukkal az ülésterembe.

Megosztás