Matoviè több mint 3500 emberre számít a mai tiltakozáson

„Eddig ha bármilyen tiltakozást szerveztük a Szabadság és Szolidaritással közösen, azok mindig békeszerető megmozdulások voltak. Egyiken sem voltak provokátorok. Sajnos még a hétvégén olyan információkat kaptunk, hogy a kétségbeesett Robert Kaliòák ma 17 órakor a tüntetésünkön beveti provokátorait, hogy lejárasson minket, hogy ujjal mutogathasson ránk, miszerint ők a vagabundok ellen küzdenek, akik csak szét akarják verni mások tulajdonát” – mondta Igor Matoviè, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) vezetője.
Matoviè hozzátette, információit egy, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) soraiból származó forrástól kapta.
Mint elmondta, a tiltakozás kapcsán már három Facebook-esemény is létezik, az egyiken már 3600-an jelezték, hogy részt vesznek a megmozduláson.
Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke főként abban látja a tervezett tüntetés értelmét, hogy azt azon a helyen tartják, ahol az a – szerinte – adócsalásból származó pénzekből épített lakás található, amelyben Robert Fico miniszterelnök lakik. „Ezért nem is igazán az fontos, hogy mennyien jönnek el” – fogalmazott.
Sulík egyúttal arra szólította fel Robert Kaliòák belügyminisztert, hogy biztosítsa a rendet és a közbiztonságot a 17 órától kezdődő megmozduláson.