Másodfokú árvízveszély a Duna mentén: Dévénynél kilépett medréből a folyó
Noha a legfrissebb jelentések szerint a Duna és a Morva folyók vízszintje már stabilizálódott, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet másodfokú figyelmeztetést adott ki. A várható tartós esőzés miatt a Duna menti járásokat árvíz fenyegeti. A figyelmeztetés visszavonásig marad érvényben.
A szakemberek által elrendelt riasztás a Pozsonyi-, a Szenci-, a Dunaszerdahelyi-, valamint a Komáromi járásra vonatkozik, de az Érsekújvári járás déli térségeit is érinti.
A Duna vízszintje vasárnapra stabilizálódott: Pozsonynál elérte a 661 centimétert, ami elsőfokú árvízvédelmi készültségnek felel meg. Hasonló a helyzet a Morva folyón is, amely az utolsó méréskor Dévényújfalunál (Devínska Nová Ves) 488 centiméteren tetőzött.
A Duna német és osztrák szakaszán várható esőzések következtében a későbbiekben akár harmadfokúra emelhetik az árvízvédelmi készültséget Szlovákiában is.
A Duna Dévény felett, a Morva folyó torkolatánál kilépett medréből és elöntötte a diktatúra áldozatainak tiszteletére emelt emlékművet. ¼ubica Kolková, a főváros Pozsony Dévény (Devín) városrészének polgármestere szerint a várat egyelőre még meg lehet közelíteni. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) az esetleges károk elkerülése érdekében megelőző intézkedéseket végez. Dévény, valamint a károlyfalusi (Karlova Ves) Duna-ág mellett hétfőn a belvároshoz közeli rakparton is gátat emelnek.
A Lévai-és az Érsekújvári járásban is másodfokú riasztás van érvényben. A lehetséges viharok és az eső következtében átmenetileg jelentősen megemelkedhet a patakok vízszintje is, de ezektől távolabb eső területeken is gondot okozhat a csapadék.
Nyitra megye (Nitra) többi járásában elsőfokú az árvízvédelmi készültség. Hasonló a helyzet Besztercebánya (Banská Bystrica) és Trencsén (Trenèín) megye Báni-, (Bánovce nad Bebravou), Simonyi-, (Partizánske) és Privigyei (Prievidza) járásaiban is. Emellett Kassa (Košice) megyében, valamint a Rozsnyói (Rožòava) járásban is elsőfokú az árvízvédelmi készültség.
frissítve 20:33