Már közel 1100 embert fosztottak meg szlovák állampolgárságától
POZSONY. Az állampolgársági törvény hatályba lépése óta eltel csaknem öt év alatt, 2010. július 17. és 2015. június 1. között 1084 személy veszítette el szlovák állampolgárságát – derült ki a belügyminisztérium statisztikáiból.
A leggyakrabban, 372 esetben a cseh állampolgárság felvétele miatt veszítették el az emberek a szlovákot. A jogszabály hatályba lépte óta további 218 személyt a német, 160-at az osztrák, 97-et a brit, 61-et a magyar, 31-et az amerikai, 29-et a norvég, 23-at a belga, 22-t a holland, 13-at az ír, 12-őt az olasz, 9-et a svájci, 8-at a kanadai, 6-ot az ausztrál, 5-öt a francia, 3-3-at a finn és a svéd, 2-2-t az izlandi, a kínai, a lengyel és az orosz, 1-1 személyt pedig az ukrán, a dán és az újzélandi állampolgárság felvétele miatt fosztottak meg szlovák állampolgárságától.
Egy idén februárban hatályba lépett belügyminisztérium rendelet sajátos egyéni okok miatt lehetőséget biztosít az állampolgárság visszaszolgáltatására. Eddig 44 volt állampolgár élt a lehetőséggel. A belügyi tárca egyelőre egyetlen kérelemnek tett eleget, a többit még vizsgálja – közölte Marta Fabianová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa. A kérvények közül 8 Csehországból, kettő Ausztráliából és egy Magyarországról, a többi pedig szlovákiai településekről érkezett – fűzte hozzá.
A jelenleg hatályos törvények szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik országét. A jogszabály jelenlegi formáját 2010 júniusában, még Robert Fico előző kormányának hivatali idején fogadták el válaszlépésül a budapesti Országgyűlés könnyített honosításról hozott döntésére.
A törvény elfogadása óta több kísérlet is történt a vitatott szlovák jogszabály módosítására, ám egyik sem járt sikerrel. A jelenleg hatályos törvénnyel a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága (ÚS SR) is foglalkozott, de azt nem állapította meg, hogy összhangban van-e az alkotmánnyal vagy sem. Jelenleg a belügyminisztérium foglalkozik a törvény enyhítésével, viszont a módosító javaslat végleges formája továbbra is várat magára, így azt még nem terjesztette elő a törvényhozásba.

Forrás
TASR