Már 1276 személyt fosztottak meg szlovák állampolgárságától
Szlovák állampolgárságuktól további, a német (294), az osztrák (177), a brit (117), az amerikai (44), a norvég (30), a belga és a holland (26-26), az olasz és a svájci (17-17), az ír (16), a kanadai (13), az ausztrál (7), a francia (6), a finn (4) a kínai és a svéd (3-3), az izlandi, a lengyel, az orosz és az ukrán (valamennyi 2), valamint a dán, az új-zélandi és az izraeli (1-1) állampolgárságot felvett személyeket fosztottak meg.
A jelenleg hatályos törvények alapján elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik országét. A jogszabály jelenlegi formáját 2010 júniusában, még Robert Fico miniszterelnök előző kormányának hivatali idején fogadták el, válaszlépésül a budapesti Országgyűlés könnyített honosításról hozott döntésére.
A szlovák törvény elfogadása óta több kísérletet is tettek a vitatott jogszabály módosítására, illetve annak finomítására, ám egyik sem járt sikerrel. A jelenleg hatályos törvénnyel a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága (ÚS SR) is foglalkozott, azt azonban nem volt képes megállapítani, hogy összhangban van-e az alkotmánnyal vagy sem. Jelenleg a belügyminisztérium foglalkozik a törvény enyhítésével, viszont a módosító javaslat végleges formája a mai napig is várat magára, így azt még mindig nem terjesztette elő a törvényhozásba.
A tervezet egyébként nem sokat segítene az állampolgárságuktól saját akaratukon kívül megfosztott felvidéki magyarokon, hiszen a belügyi tárca berkeiből származó hirek szerint az lakhelyhez kötné a kettős állampolgárság megítélését, tehát azoknak jelentene ez megoldást, akik életvitelszerűen a másik országban élnek.
Egy 2015 februárjában hatályba lépett belügyminisztériumi rendelet sajátos, egyéni okok címén lehetőséget biztosít az állampolgárság visszaszolgáltatására, így azok a volt állampolgárok, akik 1993. január elseje után veszítették el állampolgárságukat, kérvényezhetik annak visszaadását.
A döntéshozatal során figyelembe veszik a szlovák állampolgárság elvesztésének körülményeit, illetőleg az idegen állampolgárság felvételének módját és feltételeit. „Főként azt, hogy az idegen állampolgárság megszerzése idején volt-e az illetőnek az adott államban érvényes, nyilvántartott vagy engedélyezett tartózkodási engedélye” – magyarázza a minisztérium.
A szaktárca megjegyzése szerint ezzel segítséget kívánnak nyújtani a szlovák állampolgárságuktól megfosztottaknak. „Véleményünk szerint a nevezett rendelkezés is jobb attól, minthogy várniuk kellene az állampolgárságról szóló törvény módosításáig, tekintve, hogy jelen pillanatban nem tudjuk megmondani, mikor kerülhet rá sor” – vélekednek a belügyi tárcánál.