Malatinský exminiszter továbbra is rendőri védelemben részesül
Ivan Netík, a belügyminisztérium sajtóosztályának főnöke a Pravda napilapnak elmondta: Malatinský Robert Kaliòák belügyminisztertől kért rendőri őrizetet, amit tőle 90 napra meg is kapott. Netík azonban nem részletezte a döntésnek az okait. A személyi védelem meghosszabbítása egyébként azt is jelenti, hogy Malatinský továbbra is saját sofőrrel és szolgálati kocsival rendelkezik.
Dušan Èaploviè oktatási tárcavezető Malatinskývel egyidőben, július 3-án távozott a posztjáról, ő azonban nem igényelt további hatósági védelmet.
A SITA hírügynökség értesülései szerint Malatinskýt a július 21-én, hétfőn kezdődő horvátországi kirándulására is rendőr kísérte, azaz az ex-miniszter odarepült, a testőrsége pedig gépkocsival korábban érkezett az üdülőhelyre, ahol megvárta a volt minisztert.
Ladislav Polka biztonsági elemző úgy véli, hogy a 90 napos védelem nem indokolt, hiszen ha valaki valamiért bosszút akar állni az ex-miniszteren, akkor azt 3 hónap múlva is megteheti.
Miután kineveznek egy-egy új kormánytagot, az elődje elveszíti a rendőri védelemre való jogosultságát. Ez alól kivételt csak a volt házelnök, kormányfő és belügyminiszter képez, akik további 90 napig részesülhetnek e védelemben, amelynek esetleges meghosszabbításáról a kormányfő dönthet.