Maïariè szerint meg kell változtatni az egyházak finanszírozását
Maïariè szerint a jelenlegi kormány programnyilatkozatában meghatározta a célt, hogy meg kell találni az egyházak finanszírozásának igazságosabb módját. „Ma tudjuk, hogy Szlovákiában a meghatározó egyházak egyöntetűen elutasították a hozzárendelt adót. A jelenlegi állapot megmaradását helyeznék előtérbe, de nem zárkóznak el a változás elől” – mondta.
A tárcavezető információt kért az egyes egyházaktól vagyoni helyzetükről, amit néhányan elutasítottak. Megjegyezte, a finanszírozás megváltoztatásáról folytatott párbeszéd során leginkább a katolikus egyház nyitotta meg a további kárpótlások témáját. „Az egyházak vagyonának visszaadása azonban végérvényesen lezárt ügy” – szögezte le Maïariè.
Végül a három felvázolt lehetőség – az adó-hozzárendelés bevezetése, az egyház taglétszámától függő járulékok bevezetése és a közvetlen állami támogatási rendszer meghagyása – közül a harmadikat fogadták el.
„Valamilyen szabályokat kell megfogalmazni, vagy igazolni kell a jelenlegi szabályokat, vagy meg kell változtatni azokat. Az általunk folytatott vita megteremtette a feltételeket, hogy ez a kérdés az elkövetkező időben megoldódjék” – tette hozzá a miniszter. Mint mondta, ezen a területen nem várható nagy forradalom, például az állam nem állítja le teljesen a támogatást, de az összegek jelentős növekedése sem valószínű.
Maïariè szerint az egyházak működése a társadalom számára pótolhatatlan, ezért azt gondolja, az állami költségvetésből kell bizonyos összeget kapniuk. A jövő évre az egyházak és egyházi társaságok számára 38, 9 millió eurót különítettek el az állami költségvetésből. Ez az összeg nem csak a papok bérét és járulékait fedezi, hanem az egyházi központok (püspöki hivatalok) és a papok számára létrehozott nyugdíjasotthonok működését is ebből az összegből finanszírozzák.
„Meggyőződésem, hogy ez nem az a téma, amely nagyon foglalkoztatja a társadalmat. A másik oldalon viszont, ha már több szinten megnyitottuk a vitát, nyugodt légkörben kell megpróbálnunk konszenzusra jutni” – zárta le a témát a miniszter.