Lomnici lesújtónak tartja az EP petíciós bizottságának döntését
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke szerint a bizottság azzal, hogy levette napirendjéről a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos beadványt, azt üzente a szlovák alkotmánybíróságnak, hogy Európát nem érdeklik az egyes tagállamokban a kisebbségek ellen elkövetett atrocitások.
"A döntés nemcsak a felvidéki magyarokat, hanem az egész magyar nemzetet is sérti" - mondta az EMT-elnök, aki szerint a döntés annak is bizonyítéka, hogy a szlovák fél minden áron szeretné eltussolni a felvidéki magyarokat ért jogsértéseket.
Gubík László - a petíciós beadvány társszerzője, akit korábban éppen a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseire hivatkozva fosztottak meg szlovák állampolgárságától - a bizottság csütörtöki döntésért indokolatlannak és megmagyarázhatatlannak minősítette, tekintettel arra, hogy a testület májusban úgy döntött: a beadványt addig napirenden tartja, amíg a szlovák jogszabályt vizsgáló alkotmánybíróság azt nem véleményezi. "Nem értem, miért volt szükség arra, hogy a bizottság néhány hónap elteltével felülbírálja saját döntését" - mondta Gubík László. Hozzátette: bízik benne, hogy mindez nem befolyásolja majd a szlovák alkotmánybíróság döntését.
Az Európai Parlament petíciós bizottsága csütörtöki döntésével lezárta, vagyis levette napirendjéről azt a beadványt, amelyet a szlovák állampolgársági törvény kapcsán Lomnici Zoltán és Gubík László nyújtottak be a testületnek a módosított szlovák állampolgársági törvény kapcsán. A petíciós bizottság korábban, májusban arról hozott döntést, hogy a szlovák alkotmánybíróság az üggyel kapcsolatos döntésének megszületéséig nem veti el a beadványt. Ezt mégis megtette, holott a kassai székhelyű szlovák alkotmánybíróság a beadványról mind a mai napig nem hozott döntést.
A szlovák alkotmánybíróság tavaly ősz óta vizsgálja a Robert Fico előző kabinetje által kidolgozott szlovák állampolgársági törvényt, amely alapján annak hatályba lépése óta 641-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 42 felvidéki magyar is.