2016. június 24., 17:28

Lipšic szerint kapcsolat van az ügyészek és Bašternák között

POZSONY. Azok az ügyészek, akik kapcsolatba kerültek a Robert Kaliòák és Ján Poèiatek számláinak ellenőrzése során kirobbant botránnyal, Daniel Lipšic parlamenti képviselő szerint valamennyien kapcsolatban vannak Ladislav Bašternákkal is. Az üggyel eredetileg foglalkozó járási ügyésznek, Ifj. Bystrík Paloviènak Bašternák lakóparkjában van lakása – figyelmeztetett pénteki sajtótájékoztatóján Lipšic.

Egyúttal kataszteri adatokra hivatkozva elmondta, hogy Paloviè szintén ügyészként dolgozó édesapjának ugyanezen lakóparkban Bašternák egyik lakására és üzlethelyiségre van zálogjoga. „Paloviè nyilván kölcsönt adott Bašternáknak” – jegyezte meg.

Lipšic szerint ugyanezen lakóparkban van lakása az újonnan kijelölt ügyésznek, Vladimír Pravdának is. „Túl sok a véletlen ahhoz, hogy olyan ügyészre bízzák az ügyet, aki kapcsolatban áll Bašternákkal. Minderről a legfőbb ügyészt is tájékoztattam” – közölte Lipšic hangsúlyozva: abszurd dolog, hogy a csalók saját maguk válasszák meg az ügyészeket, akik ügyükkel foglalkozni fognak.

„Ha a helyzet az, hogy Koèner vagy Bašternák saját maga választhatja ki az ügyészt, aki ügyével foglalkozni fog, akkor az ügyészség reformja időszerűbb, mint korábban valaha is” – hangsúlyozta. Éppen ezért az ellenzék javaslata, hogy a bírósághoz hasonlóan az ügyészségen is véletlenszerűen osszák le az ügyeket.

Daniel Lipšic ismételten felszólította Ficót, költözzön el a Bonaparte lakóparkból. „Az, hogy Fico nem akar elköltözni a lakásból, gyanút ébreszt, miszerint a lakás Ficóé, Bašternák pedig csupán stróman a történetben” – jelentette ki a képviselő rámutatva, hogy a kormányfő nem tudja bizonyítani, hogy a lakást saját pénzen vette, így pro forma bérli. Lipšic szerint a luxus – legyen szó órákról, autókról vagy szivarokról – Fico gyengéi közé tartozik.

A Legfőbb Ügyészség (GP) a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva közölte, megvizsgálja a Filip Rybaniè képviselői asszisztens ügyében érintett ügyészek és Ladislav Bašternák vállalkozó közötti összefonódásról szóló információkat.

Megosztás