Lipšic: a kormány becsapta az Európai Bizottságot
POZSONY. Becsapta az Európai Bizottságot a szlovák kormány a Nemzeti Autópálya-társaság azon pályázata kapcsán, amely az útdíj üzemanyagkártyákkal történő fizetésével függ össze – jelentette ki kedden Daniel Lipšic, az ellenzéki Új Többség elnöke.
Lipšic véleménye szerint semmiféle áttekinthető versenytárgyalásról nem volt szó, és minden jel arra mutat, hogy a győztes személyéről előre megállapodtak. „Először közvetve a Fleetpay társaság kapta a megrendelést. Az Európai Bizottság (EB) elrendelte a beszerzés beszüntetését és egy rendes versenytárgyalás kiírását. Az utóbbin a Paywell és a Kedros társaság vett részt, majd a Paywell győzött" – foglalta össze a történteket Lipšic.
Marcel Klimek, az Új Többség (Nova) tagja mindezt azzal egészítette ki, hogy a három társaság személyi vonalon össze van kapcsolva. „A megrendelést megszerző Paywell társaságról köztudott, hogy újoncnak számít a piacon, s ezért referenciákra volt szüksége, amelyeket az eredeti szolgáltató, a Fleetpay vállalat nyújtott neki. Így tehát semmiféle kétely nem merül fel a volt és a jelenlegi győztes összefonódásával kapcsolatban” – hangsúlyozta.
Klimek hozzátette: eddig nem lehetett tudni, hogy a Paywellel versenyző Kedros vállalat egyes szerveiben az eredeti győztes, a Fleetpay társaság emberei is ülnek. „Karol Vlasko a Fleetpay és a Kedros felügyelőtanácsának az elnöke is. Jaromír Živna a Kedros elnöke, Lucia Živnová pedig a Fleetpay felügyelőtanácsának a tagja. A Fleetpay, Paywell és Kedros társaság tehát ugyanaz a csoport, egy nagy, boldog vállalkozói család” – fogalmazott Klimek.
Daniel Lipšic kijelentette: ha valaki azt állítja, hogy az EB által elvárt áttekinthető versenyről volt szó, azaz nem volt előre kiválasztva a győztes, annak az embereket annyira ostobáknak kell néznie, hogy mindent elhisznek. „Minden arra mutat, hogy előre megállapodtak arról, ki győz és drágítja meg még hatszor a megrendelést” – mondta Lipšic hozzátéve: az EB-t tájékoztatni kell arról, hogy Szlovákia átverte a bizottságot, mivel nem szervezett áttekinthető versenyt.
Az ellenzék az üzemanyagkártya-ügy miatt a múlt héten le akarta váltani Ján Poèiatek közlekedési minisztert, de nem járt sikerrel. Míg az ellenzék véleménye szerint a versenytárgyalás feltételeit eleve egyetlen cégre szabták, Poèiatek ennek az ellenkezőjét állította, hozzáfűzve: az ellenzék nem tudta bebizonyítani a saját állítását. A miniszter maga kezdeményezte a versenytárgyalás Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) által történő kivizsgálását, s hasonló kéréssel fordult az Állami Számvevőszékhez (NKÚ) és az Európai Bizottsághoz is. „Nézetem szerint ezek olyan mérvadó intézmények, amelyek az üggyel kapcsolatban mondhatnak valamit” – fűzte hozzá Poèiatek.
A kormány szintén állásfoglalást adott ki az ügy kapcsán. Eszerint a közbeszerzés egész folyamata áttekinthető és legitim volt, amelyet a versenyelőírásokkal kapcsolatos egyetlen kérdés, kifogás és felülvizsgálati eljárás nélkül valósítottak meg. A részvételi feltételek lehetővé tették az uniós tagországokban és a világ más részein székelő cégeknek bekapcsolódását, amit a kormány szerint több pénzintézet nyilvános közleményei is bizonyítanak. A győztesről, a Paywell cégről pedig a legalacsonyabb felkínált ár döntött – hangsúlyozta a kormány. Az állásfoglalás szerint a Cromwell anyavállalat által alapított speciális cégről van szó, ami a kabinet megítélése szerint világszerte bevett gyakorlatnak számít.

Forrás
TASR