Leváltották a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola igazgatóját

Január végén került a figyelem középpontjába a gútai iskolahelyzet. A városi képviselő-testület ugyanis akkor úgy döntött, közös igazgatás alá vonja a két magyar tannyelvű alapiskolát, amelyek a város fennhatósága alá tartoznak. Ez a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola került volna a Corvin Mátyás Alapiskola igazgatása alá. A döntést országosan is sokan bíráltak, a helyiek pedig tiltakoztak. Végül is Horváth Árpád polgármester élt jogával és február 7-én megvétózta a testületi döntést, így a két iskolát a következő tanévtől nem vonják össze. A döntés azonban csak részben nyugtatta meg a kedélyeket. A II. Rákóczi Ferenc Alapiskola vezetőjét sok bírálat érte azóta is. A polgármester elmondta, az önkormányzat március 13-án tartott egy rendes testületi ülést, ahol az önkormányzati képviselők nem kérték ennek az ügynek a programpontok közé történő felvételét. „Ezért nem került sor az iskolák összevonásának újratárgyalására és az összevonás ellen emelt polgármesteri vétóm esetleges letörésére, tehát a törvény által megszabott időszak március végi letelte után hatályba léphet a vétóm“ – mondta ma portálunknak Horváth Árpád.
A polgármester arról is tájékoztatott, hogy azután ülésezett a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola Szülői Szövetsége, s akkor az összes jelenlevő szülő kifejezte bizalmatlanságát Bagita Judit iskolaigazgatóval szemben.
„Még március elején a négy gútai alapiskola iskolatanács-tagjainak, az érintett szülői szövetségek képviselőinek, az iskolavezetőknek és a városi önkormányzati képviselőknek a részvételével zajlott egy közös tanácskozás, ahol újból átvettük a feszültségekhez vezető egész problémakört. Végül arra jutottunk, hogy akárhogy is viszonyulunk a történtekhez, egy biztos: a négy helyi alapiskolára eső, 85 körüli jövendő gútai kiselsős létszámán nem igazán tudunk változtatni. Megfogadtuk, hogy minden igyekezetünkkel megpróbálunk majd segíteni a legrosszabb helyzetben levő II. Rákóczi Ferenc Alapiskolának, ahol ezek a mutatók eddig sem voltak túl jók“ - hangsúlyozta Gúta polgármestere.
Horváth Árpádtól azt is megtudtuk, hogy a Corvin Mátyás és a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola összevonását ellenző petíciót az illetékes petíciós bizottság a hivatalban mindmáig nem adta le, amit több képviselő kifogásolt. Úgy véli, hogy ez talán a polgármesteri vétójának a következménye.
A múlt héten ismét felgyorsultak az események. „Március 16-án, csütörtökön összeült a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola iskolatanácsa, amely megvitatta a fennálló problémát, azután pénteken pedig a jegyzőkönyvbe foglalt 8 pont alapján arra kértek engem, hogy mivel Bagita igazgatónő az utóbbi hónapokban sok hibát követett el, s nem látják biztosítottnak az oktatás-nevelés pedagógiai feltételeit, hívjam őt vissza tisztségéből. Javaslatuk megszületésében egyebek mellett az is közrejátszott, hogy két héttel ezelőtt 15 pedagógus közös tiltakozó levelet hozott be hozzám. Abban kifejezték, hogy nem értenek egyet az igazgatónő helytelen oktatási-nevelési és irányítási módszereivel. Azt is a szemére vetették, hogy másfél-két évvel ezelőtt több kollégáját mondvacsinált okokkal váltotta le. Majd miután Marosi Piroska, az intézmény jelenlegi igazgató-helyettese átadta nekem az említett levelet, miután visszatért az iskolába, az igazgató azt mondta neki, hogy önként bontsa fel a szerződését, és távozzon az iskolából. Nagyon megromlottak tehát az iskolán, illetve a tantestületen belüli viszonyok, ami mindenképpen az oktatás minőségének a rovására ment“ – ismertette a helyzetet a város vezetője.
Mindezeket tudatosítva döntött, és tegnap ajánlott levélben elküldte a betegszabadságon levő Bagita Judit igazgatónőnek a tisztségéből való azonnali hatállyal történő visszahívásról szóló értesítését, amit ő át is vett.
„Ma délelőtt pedig ideiglenesen Marosi Piroska igazgató-helyettest bíztam meg az alapiskola vezetésével mindaddig, amíg nem nevezem ki az új igazgatót. A városi hivatal az április 24-én zajló testületi ülésre elkészít egy pályázati kiírást, illetve az önkormányzatunk aznap ki is írja a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola igazgatói posztjára vonatkozó pályázatot. Július végén vagy augusztus elején már új kinevezett igazgatója lehet az iskolának. Így elég ideje marad felkészülni a szeptemberi tanévnyitóig“ – fejtette ki a polgármester.
Horváth Árpád arról is kitért, hogy csak a tisztségéből hívta vissza az igazgatónőt, ám nem bontották fel a munkaszerződését, tehát ő biológia-informatika szakos pedagógusként továbbra is taníthat az alapiskolában.
Horváth Árpád ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az igazgatónő, akinek a megbízatása 2018. augusztus végén járt volna le, a három és fél éves működése alatt próbálta fejleszteni az irányítása alatt álló intézményt: elkészült az iskolaépület tetőzete, tornaterme, könyvtára, tantestületi és informatikai terme. Pedagógusként sem vallott kudarcot, hiszen például biológiai versenyeket is szervezett.
„Igazgatóvá történő megválasztása óta azonban egyre feszültebbé vált az iskolán belüli légkör, kollégái részéről a módszerei miatt többször érkeztek rá írásos panaszok. Ezen panaszok kapcsán vizsgálódtunk, azoknak nyomuk van. Az is igaz, hogy a legutóbbi alapiskolai beíratás nagyon rossz eredménnyel végződött. Önkormányzati határozat alapján kellett kiharcolni azt, hogy a városban egyedül az általa irányított iskolában, mindössze 8 gyermekkel nyíljon nulladik osztály, ezzel is növelve a tanulók létszámát. Oda ugyanis csak 14-15 jövendő elsőst írattak be, míg a Corvin Mátyás Alapiskolába 62 kicsit vittek a szüleik. Ez óriási különbség! Az elmúlt másfél-két évben egyebek mellett ezek a problémák torlódtak össze, s a növekvő feszültségek mindenképpen az oktató-nevelő munka kárára váltak“ – foglalta össze a történteket a polgármester.
Egyelőre még nem tudni, hogy milyen eredményeket hoz majd az áprilisi beíratás a két iskolában: „Várjuk a friss alapiskolai beíratási eredményeket, amelyeket szintén majd az április 24-i testületi ülésen értékelünk ki, és kiírjuk a beígért igazgatói pályázatot“ - mondta végül Horváth Árpád.