2011. szeptember 8., 17:56

Lenyúlták volna az európai szociális támogatás 30 százalékát

POZSONY. A Joj televízió adta hírül, hogy korrupció miatt nyomoznak a munkaügyi tárcánál és más szervezeteknél az európai alapok felhasználásával kapcsolatosan. Az első gyanúsítottakat már vád alá helyezték.

A tárca és a rendőrség háromnapos munkáját követően a minisztériumban és a fővároson kívüli, a Szociális Implementációs Ügynökség égisze alatt működő helyeken iratokat, számítógépeket foglaltak le és néhány személyt is őrizetbe vettek.

Ma a belügyminiszter, Daniel Lipšic tájékoztatott az ügyről. Elmondta, a korrupcióban, mely során bizonyos közvetítők 30 százalékos provízióért ajánlották fel, hogy segítenek támogatást szerezni az európai szociális alapokból, Lucia Nicholsonová személyes tanácsadója is részt vett. Nicholsonová ezt maga ismerte be a sajtótájékoztatón azzal, hogy tanácsadóját elbocsátotta.

A három őrizetbe vett személy úgy dolgozott, hogy a vissza nem térítendő segítségért folyamodókat megkeresték, s felajánlották nekik, hogy az általuk igényelt pénz – összességében 1,098 millió euróról volt szó – 30 százalékáért elintézik, hogy a kérelmüket jóváhagyják.

A pályázatok meghirdetését az Ügynökség intézte, mely a munkaügyi tárca alárendelt szerve. Az eredetileg őrizetbe vett hat személy közt minisztériumi alkalmazottak is voltak, ők azonban jelenleg már csak tanúk az ügyben. Nicholsonová szerint az Ügynökség 30 millió euró értékben tett közzé felhívásokat a besztercebányai, eperjesi és kassai régió számára, ahol a pénzből munkahelyeket kellett volna teremteni.

A vádlottak 6 hónaptól 3 évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.