Lampionos menetet szervez a Szlovák Tanári Kezdeményezés
Vladimír Crmoman, a Szlovák Tanári Kezdeményezés (ISU) tagja elmondta: 27 évvel az 1989 novemberében történtek után rá akarnak mutatni arra, hogy a szlovák kormányok rendszeresen figyelmen kívül hagyják az oktatásügy szükségleteit, hozzáállásukkal a gyerekeket megfosztják attól az esélyüktől, hogy érvényesülni tudjanak a mai világban.
„Kezdeményezésünk célja leküzdeni a bennünk rejlő passzivitást és elérni, hogy kigyulladjon a civil elkötelezettségünk fénye. Néhány nap múlva a parlamenti képviselők tárgyalják a szlovák oktatásügy következő időszakra vonatkozó költségvetését. Az, amit a kormány előterjeszt, biztosan nem lesz elegendő a minőségi oktatáshoz” – nyilatkozta Crmoman. Hozzátette: tájékoztató kampányukkal nyomást akarnak gyakorolni a politikusokra annak érdekében, hogy tudatosítsák, a gyermekek jövője ugyanolyan jó befektetési ösztönző lehet, mint amelyeket a külföldi társaságoknak nyújtanak.
A lampionos menet november 16-án, szerdán 17:11 órakor a pozsonyi Szabadság téren kezdődik, majd átvonul a Hal térre (Rybné námestie). Ugyanaznap egyazon időben hasonló menet indul el Turócszentmártonban is.