Lajèák: Szlovákia továbbra is az EU szűkebb magjába akar tartozni
Hollande vasárnap szót emelt Jacques Delores, az Európai Bizottság volt elnöke azon elképzelése mellett, hogy az euróövezet saját gazdasági kormányzatot kapna. Nem a tagországok pénzügyminisztereiből álló, hanem egy tőlük teljesen független kormányzatot. Külön parlamentje lenne az euróövezetnek is, az Európai Parlamenttől eltérő összetétellel. Az euróövezetnek saját költségvetése, saját munkanélküli ellátása és bankfelügyelete, valamint közös kötvénykibocsátása lenne. Az elképzelést az európai parlamenti képviselők egy része is támogatja.
Ahogy Miroslav Lajèák az Európai Unió Tanácsának hétfői brüsszeli ülésén elmondta: Szlovákia a javaslat megvalósítása esetén annak a részévé akarna válni. „Az álláspontunk két elven nyugszik. Bármilyen is legyen az a jövendő szerkezet, a Szlovák Köztársaság a lehető legszűkebb magjába akar tartozni, akárcsak manapság” – szögezte le Lajèák.
Ugyanakkor rámutatott a másik elvre, amely szerint a többsebességű Európa létesülése esetén – amihez az euróövezet kormánya és saját költségvetése vezetne – az EU tagországainak egyes csoportjai közti különbségnek nem szabadna leküzdhetetlennek lennie.
Lajèák úgy véli, nagyon fontos, hogy az EU valamennyi tagországa egyformán érdekeltnek érezze magát a közös európai projekt sikerét illetően. „Ne változtassuk az EU-t egy olyan vonattá, amelyben végleges I. és II. osztályú vagonok vannak” – fogalmazott Lajèák. Szavai szerint egy olyan kijelentésről van szó, amelyről vitázni kell, meg kell ismerni a részleteit, és főként az érvényes, hogy az európai struktúra bármilyen módosítását az egész EU szintjén jóvá kell hagyni.