2013. március 20., 14:59

Lajèák: nem lehet bocsánatkéréssel lezárni a Beneš-dekrétumok kérdését

POZSONY. A Beneš-dekrétumok kérdése komplex ügy, így nem lehet egy bocsánatkéréssel lezárni - mondta Miroslav Lajèák.

Szlovákia készen áll arra, hogy olyan érzékeny témáról is tárgyaljon Magyarországgal, mint a Beneš-dekrétumok, ám ez komplexebb ügy, mint a cseh-német kiegyezés, így nem lehet egy bocsánatkéréssel lezárni - mondta Miroslav Lajèák szlovák külügyminiszter a SITA hírügynökségnek nyilatkozva szerdán.

A szlovák diplomácia vezetője Martonyi János külügyminiszter Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos keddi kijelentésére reagált. A magyar tárcavezető az MTI kérdésére megerősítette: múlt heti pozsonyi tárgyalásai során felvetette a Beneš-dekrétumok kérdését szlovák partnerének azzal, hogy "a kölcsönös kiengesztelődéshez és a múlt lezárásához vezető útra a szlovákiai magyarok irányába történő bocsánatkéréssel kellene lépnünk".

Miroslav Lajèák a téma kapcsán hangsúlyozta: Szlovákia ma készen áll arra, hogy olyan érzékeny témákról is tárgyaljon Magyarországgal, mint a Beneš-dekrétumok ügye, és ha erre mindkét ország felkészült, a kérdést akár le is lehet zárni. Ugyanakkor hozzátette: "itt komplexebb ügyről van szó, mint a cseh-német kiegyezés esetében, ezért ez biztosan nem arról szól, hogy Szlovákia kérjen bocsánatot és ezzel az egész le van zárva."

"Leülhetünk, hogy elmondjuk egymásnak, mit kell tenni ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra lezárjuk ezt a fejezetet" - jegyezte meg a szlovák külügyminiszter. Lajèák elmondta: Szlovákia a világháború utáni rendezés részeként tekint a Beneš-dekrétumokra, és azért tartja azokat "megnyithatatlannak", mivel soha nem fogadhatná el a második világháború eredményeinek kétségbe vonását. Létre lehetne hozni ugyan azoknak a kérdéseknek a listáját, amelyek kapcsán a másik fél elnézést kérhetne, ám (a követendő) út nem erre vezet - véli a szlovák külügyminiszter.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.