2017. január 18., 15:35

Lajèák: a brit kormány kemény, de tiszta brexitet akar

POZSONY. Theresa May brit miniszterelnök beszédében egyértelművé tette a brit fél EU tárgyalásokkal kapcsolatos álláspontját, tehát így mi is kialakíthatjuk a sajátunkat – nyilatkozta Miroslav Lajèák külügyminiszter.
201701181459390.lajc01.jpg

„A nyilatkozatból világosan kiderül, a brit kormány kemény, de tiszta brexit mellett kötelezte el magát, nem kívánnak részesei lenni a négy alapszabadságnak, de a szabad áruforgalomban valamilyen módon továbbra is részt kívánnak venni. A mi szempontunkból ez legalább ugyanolyan fontos, mint az, hogy megerősítette, a Nagy-Britanniában maradt EU polgárok helyzete változatlan marad, természetesen a kölcsönösség elve alapján, melyet többször is hangsúlyozott. Véleményem szerint polgáraink számára ez jó hír, s összhangban van azzal, amit a szlovák kormány egyik feltételként támaszt” – mondta Miroslav Lajèák.

A külügyminiszter szerint az EU most már tudja, hányadán áll, milyen pozícióból tárgyalhat Nagy-Britanniával, a huszonhetek ennek alapján fel tudnak készülni. Mindemellett hangsúlyozta: a brit kormányfő körülhatárolta az általuk fontosnak tartott prioritásokat és érdekeket, a huszonhetek természetesen ugyancsak meghatározzák a sajátjaikat. A miniszter véleménye szerint a tárgyalások nem lesznek könnyűek. „A huszonhetek álláspontja egységes, miközben egyértelmű, hogy senki sem kezdeményez külön tárgyalásokat. Az a huszonhetek átverése lenne” – vélekedett Lajèák.

Meggyőződése, hogy a szabadpiac részének lenni sokkal előnyösebb, mint a Nagy-Britannia által választott bizonyos társulási forma vagy a szabadkereskedelmi megállapodás.

Lajèák a szigetországban élő szlovák állampolgárok védelmét úgy képzeli el, hogy semmim módon ne legyenek diszkriminálva sem a többi uniós, sem a brit állampolgárokkal szemben. „Ez azt jelenti, ennek érdekében a tárgyalások alkalmával határozottan fel kívánunk lépni. Nem leszünk egyedül, természetesen ez minden egyes EU-tagállam érdeke, csakúgy, mint Nagy-Britanniáé, hogy az EU országaiban élő polgárait ne érje diszkrimináció, tehát e téren nem számítok különösebb problémákra” – jegyezte meg a szlovák diplomácia feje. A tárgyalásokhoz, mint a tangóhoz, két félre van szükség – tette hozzá.

Megosztás