2015. május 13., 09:33

Kvasnièka kilép a KDH-frakcióból és lemond az elnökségi tagságáról

POZSONY. Kilép a Kereszténydemokrata Mozgalom frakciójából, és az elnökségi tagságáról is lemond Marián Kvasnièka. Ennek oka az, hogy Henrieta Crkoòovát javasolta az Állami Számvevőszék elnöki posztjára, s emiatt Kvasnièka szerint mediális kampány indult a KDH ellen.

"Úgy döntöttem: nem szolgáltatok több ürügyet az azon márkanév elleni támadásra, amely meghatározta életem 25 évét. A kellemetlen helyzetbe hozottak megnyugtatása céljából kilépek a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) frakciójából, s egyúttal lemondok a KDH elnökségében betöltött tisztségemről is" – olvasható Kvasnièka nyilatkozatában, aki a továbbiakban független honatyaként kíván tevékenykedni.

Azt ígéri, hogy megbízatásának a saját lelkiismeretével és a legjobb tudásával összhangban, a kereszténydemokrácia eszményeinek szellemiségében tesz majd eleget.
"Amivel megbíztak a választóim" – tette hozzá.

Kvasnièka Crkoòovát, az oktatási tárca volt szolgálati hivatalvezetőjét Štefan Kuffával, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) képviselőjével együtt jelölte az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnöki posztjára. Annak ellenére tette ezt, hogy a KDH jelöltje Maroš Žilinka ügyész volt, aki mögé szinte az egész ellenzék felsorakozott.

Aztkövetően a KDH elnöksége és frakciója Kvasnièkát felszólította, hogy vonja vissza a Crkoòovát támogató aláírását. Erre május 13-a délig kapott időt annak tudatában, hogy ha ezt nem teszi meg, akkor kizárják őt a KDH-frakcióból. Kvasnièka erre úgy reagált, hogy a frakcióból való kizárást tényként fogta fel.

Kuffát nem zárták ki az OĽaNO-frakcióból, ám a döntését úgy értékelték, mint a "saját egójának az országgal szembeni felelősségérzet elé helyezését". Žilinkán és Crkoòován kívül az NKÚ elnöki tisztségéért harcba száll Karol Mitrík, a szlovák titkosszolgálat (SIS) volt főnöke is, akit a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöke, Pavol Frešo jelölt. A szavazásra május 19-én kerül sor. A jelöltek május 13-án, szerdán mutatkoznak be a parlamentnek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.