Krajniak: az EU elnökség végeztével a kormánynak is vége

"Nem azért, mert mi szeretnénk, hanem a belső viták és bomlás miatt" - vélekedik Krajniak, aki szerint a legjobb lenne véget vetni az agóniának, kivezetni az országot a válságból, teret adva azoknak az embereknek, akik valamit tenni is szeretnének érte.
"A jelenlegi légkör szerint az emberek azt akarják, hogy végre történjen valami. Le kell cserélni az egész úgynevezett standard politikusi garnitúrát" - szögezte le. Mint mondta, a nép türelmét nem lehet a végsőkig feszíteni, mert akkor a kormánynak nem csupán Robert Kaliòák belügyminiszter EU elnökség idején való távozását kell majd megoldania, hanem magának a kormánynak a működését.
"Nem arról szól a történet, hogy Kaliòák megy vagy marad, hanem arról, mi lesz aztán. Kapnak-e lehetőséget a jogszerűen és demokratikusan cselekvő emberek" - tette fel a kérdést Krajniak rámutatva, hogy a rendszer teljes cseréjére van szükség.
A Bašternák-ügy nem csupán Kaliòáknak, de a parlamentnek is probléma. "Az emberek annyira dühösek a politikusokra, hogy fennáll a veszélye, egy napon mindnyájunkat a Dunába vetnek" - fogalmazott Krajniak.
A #Háló (#Sie) koalíciós párt elnöke, Radoslav Procházka a kérdésre, miszerinta szlovák politikában az EU elnökség végeztével fennáll-e a turbulencia veszélye, annyit mondott: bármikor bekövetkezhet, akár az elnökség ideje alatt is.
Porcházka szerint úgy nem lehet az emberek bizalmát visszaszerezni, hogy az egyik politikusi csapatot egy másikra cserélik. "Az embereknek nem lehet azt mondani, hogy a vörösök helyett most a kékeknek, a zöldek helyett a fehéreknek adjatok esélyt, s bízzatok benne, működni fog" - szögezte le.
A jelenlegi kormány építhet akár ezer kilométernyi autópályát, a nyugdíjakat is megduplázhatja, kedvezhet a kis- és középvállalkozóknak és javíthatja az életminőséget. "Ha az emberek a törvény előtti egyenlőséget nem tapasztalják, az egész semmit sem ér " - hnagsúlyozta.