2015. május 12., 09:28

Közös ülést tart a szlovák és a cseh kormány

POZSONY, VALTICE. Robert Fico szlovák és Bohuslav Sobotka cseh kormányfő kezdeményezésére kedden ismét közös kormányülést tart a szlovák és a cseh kabinet. A sorrendben immár harmadik ilyen jellegű tanácskozásra a dél-morvaországi Valtice várában kerül sor.
Az ülés fő témái közé az júniusi uniós csúcstalálkozó előkészítése, a határon átnyúló közlekedési infrastruktúra, a védelem terén folytatandó együttműködés, az uniós támogatások merítése és a közép-európai regionális együttműködés tartozik. Ahogy azt már Fico jelezte, az egyik megvitatandó kérdés a Vág (Váh) és a Morva (Morava) folyó összekötése lesz.

A két kormány közös tanácskozásainak hagyománya 2012-ben kezdődött, amikor a miniszterek egyidejűleg Uherské Hradišteben és Trencsénben is üléseztek. Az az ülés pár héttel az önálló államok létrejöttének 20. évfordulója előtt jelképesen október 29-én, azaz a csehországi államünnep és a szlovákiai emléknap után egy nappal kezdődött. Az akkori kormányfők, Robert Fico és Petr Neèas megállapodott arról, hogy a közös kormányülések folytatódnak majd. A kabineteknek évente egy alkalommal kellene találkozniuk, a vendéglátást illetően váltják egymást, s a tanácskozás színhelye sosem Pozsony vagy Prága, hanem más-más város lesz.

A második közös tanácskozásra 2014 áprilisában Szakolcán (Skalica) került sor. Robert Fico azt az ülést Szlovákia és Csehország viszonyát illető leltározásnak nevezte. Akkor a kormányfők és a miniszterek megvitatták az alapvető szlovák-cseh ügyeket és a prioritásokat. A két kormány a további közúri összeköttetés építésével kapcsolatos koordinált eljárásról is megegyezett. A védelmi miniszterek aláírták a különleges egységek együttműködéséről szóló memorandumot, a kölcsönös együttműködésről szóló dokumentumot pedig a külügyminiszterek látták el kézjegyükkel.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.