2016. február 25., 13:32

Kovács Magda írónő életmeséi

TORNALJA. Kovács Magda írásaiban a próza és vers, a népmese és tündérmese, a konkrét valóság és káprázat, az álom és realitás keveredik. Egyfajta költői stílusteremtő világot formált maga köré. A gömöri írónő a napokban töltötte be 70. életévét, aki saját elmondása szerint rendhagyó irószerűségnek tartja magát, mert ritkán publikál, ír. Életében számos fordulat, fontos állomás volt.
201602251331290.01a_kovmagd.jpg

Ilyen fontos állomás volt, amikor elhagyta a faluját, mert valamiféle belső ösztönzésre úgy érezte, hogy nem maradhat ott tovább, túl szűk neki, holott nagyon szerette a szülőfaluját. "Elmentem Pozsonyba és ott belecsöppentem egy szellemi világba, abba a világba, ami engem tényleg vonzott. Rengeteg barátra tettem szert, akiknek köszönhetően lényegében kicsiszolódtam" - kezdi önvallomását az írónő.

Első kötete, az Én, a csillagbognár 1978-ban jelent meg, amely 12 szöveget tartalmazott. A következő 1981-es kötetében már áttér a mesék világába. A csodagombóc, A kiskígyó, a Titokzatos tücsökzene, Topolya úr csodálatos átváltozása, a Nagyapóka hintaja korhatár nélkül olvasható. Meséi a szlovákiai magyar meseirodalom legjavához tartoznak.

"Egyáltalán nem fogom magam vissza meseírás közben, például a nyelvezetemet.  Nagyon szeretem a nyelvünket, a magyar nyelvet csodának tartom, fantasztikusan lehet vele dolgozni és épp ezért nem vagyok hajlandó a nyelvet leszűkíteni, s leszürkíteni azért, mert van, aki úgy gondolja, hogy azt nem fogja megérteni egy hároméves gyerek. Nem baj. Az a hároméves gyerek egyszer felnő, húszéves lesz, a szókincse kibővül és majd akkor megérti" - mondja az írónő, hozzátéve, "amikor írok, amikor egy-egy téma már nem hagy nekem békét és leülők dolgozni, akkor csak azzal élek együtt, szépen alakítjuk egymást".

Kovács Magda napjainkban is dolgozik. Számítógépében már megvannak a következő címek, s egy-egy címhez pár sor, gondolat, amelyek majd vezérfonalai lesznek a következő írásoknak. Számos terve van még, amelyet hagyatékul szeretne hagyni, elsősorban családjának: gyermekének, unokájának.

"Látom, ahogy felgyorsult a világ, nagyon gyors a fejlődés, a változás. Az én gyerekkorom és az unokám gyerekkora között fényévnyi távolságok vannak. Időnként szoktam neki mesélni, hogyan őriztük a libát, és általában hogyan éltünk gyermekkoromban. Úgy döntöttem, hogy mivel ez már egy letűnt világ, pedig nagyon szép és emberi világ volt, legalábbis én úgy éltem meg, ezt a világot egyféle hagyatékként szeretném ráhagyni az utókorra, az unokámnak címezve" - zárta gondolatait Kovács Magda.

Narr.: A Tornalján élő és alkotó írónőt számos elismerés- és kitüntetésben részesítették. A csodagombóc c. kötetéért Madách nívódíjat kapott,  2007-ben pedig Talamon Alfonz-díjban részesült.

Megosztás