2013. július 14., 13:37

Környezete megérti a baskóci apagyilkost

BASKÓC. Egyelőre szabadlábon van az a harminchárom éves baskóci férfi, aki fegyverrel vetett véget apa életének. Tette miatt életfogytiglanra ítélhetik.

Az ügyész szerint nincs ok az apagyilkos elzárására, mert önvédelemből cselekedett. A Homonnai járáshoz tartozó Baskócon (Baškovce) azt beszélik, hogy az elkövető, Péter csak így tudta megállítani dühöngő apját, aki  az egész családját, köztük 6 éves unokáját is kiirtotta volna.

A JOJ televízió a családi drámával összefüggésben közölte: Péter nem vett részt 63 éves apja temetésén, mert nem volt rá lelki ereje. A család egyik barátja szerint rendkívül megrázták a történtek. „Hiszen nem egy állatot, hanem a saját apját lőtte le” – fogalmazott.

A rendőrség a július 5-én lezajlott családi tragédiával összefüggésben kiderítette, hogy az apa fegyvere dördült el először. Bár az engedély nélkül tartott sörétes puskával közvetlenül a fia mellére célzott, lövése nem talált. Fia azonban nem vétette el a célpontot. Kétszer sütötte el fegyverét az apjára célozva, s mindkét esetben pontos volt. Testvére azonnal riasztotta a mentőket, de az orvosok már nem tudták az apa életét megmenteni.

A család barátjának állítása szerint Péter egy nagyobb tragédiát akadályozott meg a cselekedetével. Ha nem lövi le apját az előszobában, az mindenkit kivégzett volna - állítja. Pétert ennek ellenére gyilkosságért elítélhetik és életfogytiglant kaphat, miközben környezete azon a véleményen van, hogy egy nap börtönt sem érdemel - mutat rá a JOJ.

A televízió arról is beszámolt, hogy az elhunyt férfi évek óta rettegésben tartotta a családját. Feleségét folyamatosan terrorizálta, később pedig a fián töltötte ki a mérgét. A 63 éves apa többször megfenyegette a családtagjait, hogy kiirtja őket – erősítette meg Jana Miga¾ová rendőrszóvivő.

Környezete az elmondottak miatt nem tört pálcát Péter felett. Nem tartják őt gyilkosnak. Olyan emberként tekintenek rá, aki azért lőtte le saját apját, hogy megvédje a feleségét és  6 éves kisfiát. A rendőrségi szóvivő szerint az ügy kivizsgálása még nem zárult le.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.