Kórházak bezárásáról Drucker szerint korai beszélni
A kormányprogram egészségügyi fejezetében szereplő intézkedések egyike a kórházhálózat végső formájának kiértékelése a földrajzi, pénzügyi és regionális szükségletek, valamint a betegek biztonságának függvényében.
A tárca vezetője elismerte, hogy Szlovákia néhány régiójában a szükségesnél több a sürgősségi kórházi ágyak száma. „Ezzel szemben a krónikus betegek számára fenntartott helyekből hiány van. Elsősorban a krónikus betegek számára fenntartott ágyak számának növelését fogom szorgalmazni, illetőleg növelni az épületek számát” – jelentette ki. A régiókat a miniszter nem kívánta pontosítani.
A kormány prioritásainak egyike az általános – (házi)orvosi, valamint a hiányzó szakorvosi rezidensprogram támogatása. „Szlovákiában jelenlegi is létezik program a rezidensek számára, szeretnénk ezt folytatni. Az elsődleges egészségügyi szolgáltatás terén valóban megfigyelhető egy bizonyos kiöregedés. Szeretnénk olyan rendszerszerű intézkedéseket bevezetni, hogy a régiókban, a kistérségekben a gyakorló orvosok hosszútávon biztosítva legyenek” – magyarázta Drucker.
„Az egészségügyi politika céljait figyelembe véve elégedett vagyok, sikerült minden olyan lényeges dolgot átültetni, amiben a szakmai szervezetekkel megállapodtunk” – jelentette ki a miniszter a kormányprogram vonatkozó része kapcsán.