Komárom hét nyelven szól a beruházókhoz
A kiadvány hét nyelven: magyarul, szlovákul, angolul, németül, olaszul, lengyelül és kínai nyelven jelent meg. A korszellemhez igazodva QR-kódokkal elérhető információkat és térképeket fűz össze, de az alapvető, Komárommal kapcsolatos, és a beruházó számára érdekes tudnivalókat nyomtatásban is közli.
"Olaszországból viszonylag jelentős a befektetési hullám Szlovákia irányába, de néha az olaszok is bajban vannak a világnyelvekkel, ezért készült az olasz nyelvű kiadvány" - indokolta a nylevválasztást a város alpolgármestere, Keszegh Béla. Mint mondta, a város vezetése a közelmúltban Kínában járt, ahol a tárgyalópartnereik beszéltek angolul, de többször is megjegyezték, hogy mennyire értékelik, hogy az ő nyelvükön szólítják meg őket.
Komárom páratlan adottságokkal rendelkező, egyetemi város. Kiépített, logisztikai szempontból előnyös az infrastruktúrája, három főváros elérhető közelségében terül el. A legtöbben úgy vélik: a város lobbitevékenysége még rejt magában tartalékokat, legalábbis azt bizonyítja az a tény, hogy építkezések helyett a leépítésekről szólnak a komáromi hírek napjainkban.
Keszeg Béla szerint azt azért látni kell, hogy egy városnak pontosan milyen szerepe lehet a beruházások ezen fázisában, amikor a beruházó még csak keresi a lehetőségeket. "A legtöbb ilyen esetben a város közvetítő tud lenni, és olyan dolgokat tud biztosítani, mint például a tiszta információforrás, tehát ha van egy potenciális érdeklődő, akkor lényegében pár gombnyomásra megkapja azokat az információkat, amire szüksége van, érintse ez akár a telket, akár a körülményeket, akár valami mást" - mondta az alpolgármester.
A kiadvány megszületése az egyik első lépés lehet a tudatos koncepció útján. Akad azért jó hír is: tavasszal a város nyugati határában ipari célokra is alkalmas területet közművesítenek. A beruházó helyi képviselője több külföldi beruházóval folytat intenzív tárgyalásokat az értékesíthető telkekről.
Az ipari park menedzsere, Józsa Lajos abban bízik, hogy pár éven belül közel ezer munkahely is létrejöhet. "A minimális telek, az 3000 négyzetméter, a maximális lényegében nincs meghatározva, de az egész ipari park mintegy 10 hektáron terül majd el. Ha az egész ipari park területét számoljuk, akkor remélem, hogy 2-3 éven belül kis híján ezer új munkahelyről is beszélhetünk"- fogalmazott Józsa Lajos, az ipari park menedzsere.
Egyelőre két külföldi beruházóval tárgyal az az ingatlaniroda, melyet a pozsonyi tulajdonos bízott meg az ipari zóna menedzselésével.
.jpg)
.jpg)
.jpg)