2013. április 24., 14:40

Kizárták Ján Slotát a Szlovák Nemzeti Pártból

POZSONY. Kizárták a Szlovák Nemzeti Pártból (SNS) Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét szerdán a párt elnökségi ülésén.

A szélsőséges nézeteiről közismert politikus kizárását a pártelnökség kétharmados többséggel hagyta jóvá arra hivatkozva, hogy Ján Slota a pártelnöki tisztség betöltése idején nem kezelte gazdaságosan az SNS vagyonát - közölte az MTI-vel Zuzana Kohútková, a párt sajtótitkára.

Ján Slota ellen hűtlen kezelés gyanúja és a párt egzisztenciájának veszélyeztetése miatt még márciusban indított eljárást az SNS vezetősége. Az SNS alapszabályzata szerint háromféle büntetésben lehet részesíteni a párt tagjait: megrovásban, tisztségüktől való megfosztásban vagy a legsúlyosabb büntetésnek minősülő kizárásban.

Andrej Danko pártelnök április 22-én jelezte, hogy a belső könyvvizsgálat eredményei alapján ítélik majd meg Slota ténykedését. A TASR hírügynökségnek ma megerősítette azt az értesülést, hogy elődje anyagi támogatást ígért a pártnak, amennyiben tiszteletbeli elnöki jogköreit kibővítik. A pártelnök hangsúlyozta: efféle „falhoz állítást“ nem tűr el. Az SNS anyagi helyzete a tagságának köszönhetően Ján Slota pénze nélkül is stabilizálódott – jelentette ki.

Az SNS azért indított fegyelmi eljárást Slota ellen, mert több jele volt annak, hogy irányítása alatt a párt rosszul gazdálkodott a vagyonával, többek között előnytelen hiteleket vett fel.

A TASR hírügynökség telefonon megszólította az egykori nemzeti vezért, aki azt mondta, pártjában csak okkal lehet valakit kizárni. "Itt nem volt semmilyen ok” – szögezte le, majd letette a telefont.

Öllös László politológus szerint Ján Slota eltávolítása - a párt történetét tekintve - nem számít nagy meglepetésnek. "Az SNS-en a múltban már többször is végigfutottak tisztogatási hullámok, maga Slota sem kegyelmezett soha a párton belüli ellenfeleinek" - mutatott rá. Öllös elképzelhetőnek tartja, hogy a párt jelenlegi vezetése amiatt döntött a gyors kizárás mellett, hogy megelőzze a párton belüli esetleges eldurvuló összecsapásokat, amelyeket egy hatalmi harc okozott volna. Rámutatott: az SNS politikáján aligha változtat Slota távozása, esetleg a  stílusa lesz más, kevésbé durva.

A szlovákiai politikai spektrum jobbszélén elhelyezkedő, jelenleg parlamenten kívüli SNS, Szlovákia legrégebbi múltra visszatekintő politikai csoportosulása. Miután a párt tavaly tavasszal nem jutott be a parlamentbe, Ján Slota bejelentette, hogy nem indul a párt elnöki posztjáért a következő tisztújításon. Az ősszel tartott pártkongresszuson az egykori pártvezért tiszteletbeli elnökké választották. Az idén 60 éves Ján Slota először 1994-ben került az 1990-ben újjá alakult Szlovák Nemzeti Párt élére, ezt a tisztséget az 1999-2003-as időszakot leszámítva 2012 őszéig töltötte be.

frissítve

Megosztás