Kiska felesége nélkül látogat Csehországba
Silvia Gašparovièová, az előző államfő felesége általában elkísérte férjét külföldi útjaira. Jarolím Antal protokollszakértő szerint ez nem feltétlenül szükséges. „A szlovákiai politikai rendszer semmit nem mond az elnök feleségéről, sem az alkotmány, sem az állami jelképekről szóló törvény nem ejt róla szót” – mutatott rá. Andrej Kiska feleségének tehát nincsenek ilyen irányú kötelezettségei – tette hozzá.
A protokollszakértő szerint Kiska felkérheti feleségét, hogy kísérje el külföldi útjaira, ha ezt korábban a külföldi féllel is egyeztette. Viszont ha az elnök egyedül utazik Prágába, Miloš Zeman cseh államfőnek is neje nélkül illene fogadnia őt.
Andrej Kiska már hivatala elfoglalása előtt jelezte, hogy felesége számára gyermekeik nevelése lesz az elsőszámú feladat. „Az alkotmány nem határozza meg a first lady feladatait, azok kölcsönös megegyezés alapján adottak. Meglátjuk, hogyan alakul majd a helyzet. A feleségem elsősorban a családunkkal törődik majd” – nyilatkozta beiktatása előtt Kiska.