Kiska a galántai intézet ügyének felülvizsgálatát kéri

Kiska rámutatott arra, hogy a Tiszta nap (Èistý deò) képviselői a rájuk bízott személyeket, vagy a helyzetükről szóló információkat a médiákban ismételten megpróbálták saját személyük védelmére valamint más személyek elleni célzott támadásra (Boris Kollár, a szerk.megjegyzése) felhasználni, amit maguk is beismertek. "Az ilyenfajta cselekedeteket megengedhetetlennek tartom" - írja nyílt levelében a köztársasági elnök.
Határozottan arra kéri Richtert, vizsgálja felül a helyzetet. "Tisztelt miniszter úr, engedje meg, hogy határozottan arra kérjem, személyesen és az ön által vezetett minisztérium, illetőleg a hozzá tartozó, a tárgyban illetékes szervezetek haladéktalanul vizsgálják felül az ügyet. Egyúttal biztosítsák a törvények és a Szlovák Köztársaság nemzetközi kötelezettségei betartását: védjék meg a Tiszta nap javítóintézet gondjaira bízott kiskorú személyeket mindenféle olyan cselekedettől, mely a legcsekélyebb mértékben ártana nekik" - olvasható a levélben.
Kiska emlékezet arra is, hogy az intézetben történtek iránt az üggyel kapcsolatosan megjelent első információk óta érdeklődik. "Döntésüket, miszerint az intézménytől az akkreditációt - annak ellenére, hogy azt az akkreditációs bizottság is javasolta - nem vonják meg, tudomásul veszem" - jegyezte meg.
A köztársasági elnök ugyanakkor rámutat arra is, hogy Richter utolsó döntése óta újabb médiainformációk láttak napvilágot, melyek során a gyerekeket állítólag az intézmény védelmére vagy más személyek elleni támadásra használták fel.
Kiska ugyanakkor emlékeztetett, hogy a gyermekek szociális-jogi védelmét szabályozó, valamint a gyámügyi törvény kimondja, a gyámhatóságnak kötelessége ügyelni arra, hogy a gyermekek jogai ne kerüljenek veszélybe, vagy ne sérüljenek.