2014. augusztus 17., 18:18

Késik az állampolgársági törvény módosítása

POZSONY. Még mindig nem került tárcaközi egyeztetésre az állampolgársági törvény tervezett módosítása, amelyet korábban az az idei év első felére ígért Robert Kaliòák belügyminiszter.

A törvénymódosító javaslat állítólag már hónapok óta kész. Robert Kaliòák korábban azt mondta, az év első felében előterjeszti az indítványt. Egy hónappal ezelőtt attól beszélt, hogy tárcája már csak a külügyminisztérium jelzésére vár.

Robert Kaliòák nem közölte, hogy mi késlelteti a törvénymódosító javaslat előterjesztését. Azt viszont ismertette, hogy az indítvány az idegen állampolgárság megszerzését és a szlovák egyidejű megtartását az adott országban lévő állandó lakhelyhez kötné.

Azok a polgárok, akik az első Fico-kormány idején elfogadott, jelenleg is hatályban lévő jogszabály alapján vesztették el állampolgárságukat, visszakaphatják azt, amennyiben kérelmezik. „Ha kérelmet nyújtanak be, vissza lesz állítva az eredeti állapot“ – jegyezte meg a belügyminiszter.

Eddig több mint 860 személy veszítette el állampolgárságát a jogszabály miatt. A törvény jelenlegi formáját 2010 júniusában, Robert Fico előző kormánya idején fogadták el, a magyar parlament könnyített honosításról hozott döntésére reagálva. Több kísérlet is történt a vitatott szlovák jogszabály módosítására, de egyik sem járt sikerrel.

A jelenleg hatályos törvénnyel az Alkotmánybíróság is foglalkozik, ugyanis Gál Gábor által vezetett honatyák egy csoportja a testülethez beadványt nyújtott be, amely szerint a jogszabály alkotmányellenesen fosztja meg az embereket állampolgárságuktól. A taláros testület ősszel hirdethet ítéletet.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.