2015. február 21., 13:23

KDH: ünnepi üléssel emlékeznek a kereszténydemokraták a pártalapításra

POZSONY. A Kereszténydemokrata Mozgalom programjának jóváhagyása és a KDH plus elnevezésű stratégia elfogadása képezik a KDH ünnepi, a párt megalapításának 25. évfordulója kapcsán tartandó nyitrai közgyűlésének legfőbb pontjait.

Amint azt Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke kifejtette: a kereszténydemokraták készen állnak arra, hogy az elkövetkező 10-20 év vízióját kínálják fel Szlovákiának.

A KDH alapprogramja az 1993-ból ismert Jobb Szlovákia (Lepšie Slovensko) nevű programból indul ki. "Egy alkotó és fejlett Szlovákiára orientálódik" - mondta Figeľ. A KDH plus stratégia célja pedig megváltoztatni az ország baloldali irányultságát és érvényre juttatni a KDH programjának prioritásait a majdani kormánytöbbség programjába.

"Alternatívát kívánunk nyújtani a bal- és jobboldalról érkező populizmusnak egyaránt, a politikai instabilitásnak, s az oligarchák melegágyát képező politikának. Együttműködésre szólítjuk mindazokat, akik hasonlóan gondolkodnak és cselekednek, mindazon személyiségeket, politikusokat és politikai szervezeteket, akik hiteles partnerként tekintenek a KDH-ra" – mondta el felhívásában Figeľ.

Az ünnepi ülés délelőtti programján az emlékezés, ugyanakkor a jövő lépéseinek megvitatása is szerepet kap. A vitába Pavel Bìlobrádek, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ÈSL) elnöke és a cseh kormány alelnöke, Alojz Peterle európai parlamenti képviselő, volt szlovén kormányfő, továbbá Georg Milbradt, Pavol Demeš, Terézia Lenczová vagy éppen Marta Bariak Košíková is beszáll. A KDH első alelnöke Ján Èarnogurský, aki jelenleg nem tagja a mozgalomnak, nem fogadta el a meghívást.

A KDH az egyik legnagyobb múltú párt a szlovák politikai színtéren. Megalapítását 1989. november 30-án kereszténydemokrata disszidensek egy felhívás keretében kezdeményezték, amelyet Ján Èarnogurský, Anton Selecký, az írónő Hana Ponická, Miroslav Tahy, Konštantín Viktorín, Ivan Èarnogurský és az énekes, dalnok Ivan Hoffman jegyezte. A KDH-nak eddigi történetében három elnöke volt, név szerint Ján Èarnogursky (1990 - 2000), Pavol Hrušovsky (2000 - 2009) és a jelenleg is a pártelnöki tisztséget betöltő Ján Figeľ (2009-től) személyében.

"Ez az egyedüli alulról felépített párt. A KDH 25 éve folyamatosan a szlovákiai politika minden szintjén képviselteti magát" - mondta Figeľ, akinek elmondása szerint pártja a hazai politikai élet elmúlt 25 évének minden meghatározó politikai döntésénél jelen volt.

A pártelnök egyben emlékeztetett a kereszténydemokraták azon elképzelésre, hogy egyszer megvalósuljon ”a szlovák csillag víziója” az Európai Unión belül, de a fontos gazdasági reformok gondolatát sem feledte megjegyezni. "A szabadságért, a demokráciáért, a szociális és emberi jogokért, valamint a jogállamiságért vívott harc volt" – jellemezte a KDH 25 éves tevékenységét Ján Figeľ.

A párt elnökének ugyanakkor meggyőződése, hogy a KDH-nak komolyabb elszántsággal és határozottsággal kell magát belevetnie a gazdaságot és a foglalkoztatottságot érintő kérdésekbe. "Ma a munka, a családdal és az igazságszolgáltatással egyetemben a mozgalom programjának hosszú távú prioritását képezi" - jegyezte meg a KDH elnöke.

Megosztás