Kassán ülésezik a kormány
A város szociális-gazdasági helyzetének fejlesztésére kétmillió eurót szán az állami tartalékalapból a kabinet. Az állami költségvetés lehetőségeivel összhangban az idei év végéig maximálisan 1,5 millió eurót fordítana a Hlinka utcai balesetveszélyes híd helyreállítására. A következő év végéig pedig legtöbb 2 millió euróból felújítaná és korszerűsítené a Vörös csillag (Èervená hviezda) strandot.
A környezetvédelmi miniszternek 2014 végéig el kellene készíttetnie az alsómislyei (Nižná Myš¾a) földcsuszamlással sújtott térség részletes geológiai vizsgálatát, beleértve az utólagos helyreállítással kapcsolatos tervdokumentációt is. A tervezett munkálatok várhatóan 1,3 millió euróba kerülnek majd. Hasonló célra Kassa Szilvásapáti (Vyšné Opátske), Heringeš és Abaszéplak (Krásna nad Hornádom) városrészében 300.000 eurót költenek majd a tervek szerint.
Az oktatásügyi miniszter várhatóan feladatul kapja, hogy teremtse meg a tudományos-műszaki parkok építéséhez az uniós strukturális alapok hatékony merítésének feltételeit. A parkok a Kassai Műszaki Egyetemen, a Pavol Jozef Šafárik Egyetemen és a Szlovák Tudományos Akadémia Kassai Intézetében valósulnának meg. A “Kutatás és Fejlesztés” elnevezésű program keretében erre a célra több mint 96,7 millió eurót fordítanának.
A kabinet mai kihelyezett ülésén dönt a minimálbér emeléséről. A munkaügyi minisztérium által előkészített kormányrendelet szerint a minimálbér jövőre 4,2 százalékkal, a jelenlegi 337,70-ről 352 euróra emelkedne.
A kabinetnek várhatóan mai, 76. ülésén szavaz összesen 6,66 millió euró értékű befektetési támogatásról is. Az IBM Slovensko társaságot 1,58 millió, a T-Systems Slovakia vállalatot pedig 5,08 millió euróval támogatná az állam – áll a gazdasági minisztérium által előkészített javaslatokban.